Öten súlyos csonttöréses sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg, amikor tavaly nyáron a nyílt pályán összeütközött két vonat. Az ügyészség vádemelést javasol a több ember mulasztását felvető ügyben.
Vasúti tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.
Tavaly augusztus 16-án Nógrád megyében Acsa és Galgaguta között a nyílt vasúti pályán két, egymással szembe haladó személyvonat ütközött össze.
A baleset napján a galgamácsai és a nógrádkövesdi forgalmi szolgálattevő az egyvágányú 78. vasúti vonalon az Aszódról Balassagyarmatra induló vonat késése miatt a szembe közlekedő szerelvények keresztezését Nógrádkövesd helyett áthelyezte Acsa-Erdőkürt állomásra.
Az erről kiállított írásbeli rendelkezést a galgamácsai szolgálattevő az Aszód felől érkező vonat mozdonyvezetőjének és vezető jegyvizsgálójának a vasútállomáson átadta, ők azonban azt nem olvasták el, a szolgálattevő pedig a szakadó esőben nem közölte velük szóban is a rendelkezés szövegét, így annak visszaismétlését sem tudta megkövetelni tőlük.
A mozdonyvezető ezért Acsa-Erdőkürt állomásra érkezve nem várta meg a Balassagyarmatról érkező vonatot, hanem onnan 8:33-kor továbbindult Nógrádkövesd felé, annak ellenére, hogy erre menetengedélye nem volt. Röviddel ezután a nyílt vasúti pályán már kb. 55 km/h sebességgel haladt, amikor észlelte, hogy vele szemből a vágányon hasonló
sebességgel érkezik az Aszód felé tartó vonat.
Amikor a mozdonyvezetők megpillantották egymást, azonnal gyorsfékezést hajtottak végre, de a baleset ekkor már nem volt elkerülhető,
a vasúti járművek sebessége az ütközéskor is kb. 28-28 km/h volt.
A balesetben öten súlyos csonttöréses sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg, a szerelvényekben pedig 143 millió forint kár keletkezett.
A történtek oka az ügyészség szerint az volt, hogy az irányadó vasúti forgalmi szabályok ellenére a galgamácsai forgalmi szolgálattevő az írásbeli rendelkezést annak kézbesítésekor nem közölte élőszóval is az átvevők részére, akik viszont nem olvasták el azt, majd a mozdony vezetője az elindulás előtt nem kért továbbhaladási engedélyt Acsa-Erdőkürt állomásról.
Az ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett fogházbüntetésére és 365 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére tett indítványt. Arról nem szólt az ügyészség közleménye, hogy az ügy szereplői közül ki vagy kik ellen emeltek vádat.