Közlekedés hvg.hu 2014. november. 02. 11:10

Négy év múlva a horvát határig érhet az M6-os és az M60-as

Legkésőbb 2018-ig átadhatják az M6-os és az M60-as autópálya horvát határig vezető részeit – ezt ígérte a napokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Fónagy János szerint 120-150 milliárd forintból építhetik meg a hiányzó sztrádaszakaszokat, az előkészületek egy részét már elkezdték – olvasható a Dunántúli Napló oldalán.

Egy képviselő kérdezett rá a parlamentben a hiányzó M6-os illetve M60-as szakaszok sorsára. A sztrádákat sokan kritizálják a befejezetlenségük és a kihasználatlanságuk miatt.

Fónagy János válaszában megerősítette, hogy folyamatban van a Pécs és Barcs között, a horvát határig vezető szakasz építésének előkészítése, ami 2018-ig, 120–150 milliárd forintból megépül. Ez lesz a mostani M60-as folytatása.

Az M6-os Bóly és Ivándárda közötti huszonkét és fél kilométeres szakaszának megépítésére kormányhatározat is kötelezi a döntéshozókat, ugyancsak 2018-ig.

A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás már tart, a dokumentumok 2015 végéig elkészülhetnek. Ez a tanulmány a beruházások előszobája, arra épülnek az engedélyeztetési folyamatok is – magyarázzák a cikkben.

A közútkezelő egyébként a közelmúltban tette közzé a 2013-as forgalomszámlálás adatait. Az M6-osra vonatkozó adatok egészen drámaiak: tavaly még kevesebben használták a sztrádát, mint 2012-ben. Két éve naponta átlagosan 8500 jármű koptatta az autópálya baranyai szakaszát, tavaly pedig már csak 5221. Ez más autópályák forgalmához viszonyítva édeskevés, lényegében értékelhetetlen – fogalmaznak a lapban.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?