2014. szeptember. 19. 16:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 19. 16:50 Közlekedés

Gyorsabban megy a metró mozgólépcsője a müncheni Oktoberfesten

Gőzerővel készülnek a müncheni tömegközlekedési társaságnál a szeptember 20-án kezdődő Oktoberfestre. A szokottnál többen lesznek szolgálatban, megnövelik a járatok számát, a metróban pedig gyorsabban forog majd a mozgólépcső – írja a RegionalBahn.hu.

A müncheni tömegközlekedésért felelős társaságnak minden évben komoly kihívást jelent az Oktoberfest. Az október 5-éig tartó tizenhat napos időszakban összesen hatezer többletmenetre 250 járművezetőt osztanak be, ehhez az ország más pontjairól és Ausztriából is bevonnak alvállalkozókat – közölték.

A rendezvény helyszínéhez az U4-es és U5-ös metró Theresienweise nevű megállója van a legközelebb, ott plusz hatvan, csúcsidőben plusz 75 ember segíti az utasok közlekedését. Harminc takarítót is hadra fognak. A hamburgi metrórendőrség tizenhat munkatársa segíti majd a müncheni egyenruhások munkáját.

Az utasoknak azt javasolják, hogy ha lehet, inkább sétáljanak el az Oktoberfest rendezvényeinek helyszínéig.

Ha a tömegközlekedést választják, inkább az U3-as és az U6-os vonalat használják, amelynek a Goetheplatz vagy a Poccistraße állomása néhány percre van csak az egyik bejárattól. A 18-as és a 19-es villamos is jó megoldás lehet.

A Theresienwiese metróállomáson a szokásos 0,5 m/s-os sebesség helyett gyorsabban, 0,68 m/s-os sebességgel haladnak majd a mozgólépcsők. Így a számítások szerint percenként 200 utassal több hagyhatja el az állomást.

A tömegben ideiglenes információs pontok és mozgópénztárosok is lesznek.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?