Közlekedés hvg.hu 2014. augusztus. 25. 20:43

Fotó: Falnak csapódtak a buliból hazatérő fiatalok

Négy huszonéves ült abban a mini Chevroletben, amely egy ház falának csapódott vasárnap hajnalban. Szerencsére egyik fiatalnak sem esett komoly baja.

Egy buliból indultak hazafelé azok a fiatalok, akik vasárnap hajnalban szenvedtek balesetet Zalaegerszegen - közölte a rendőrség.

police.hu

A fiatalok egy Chevrolet Matiz tíusú autóval az Aranyoslapi forrás irányából a Posta út irányába haladtak, majd egy lejtő után, a Sugár úton egy ház falának csapódtak hajnali 3 óra 40 perc körül.

Az autót egy 25 éves zalaegerszegi fiatalember vezette; mellette ült egy 24 éves szintén helyi lány, hátul pedig egy 20 éves és egy 21 éves fiú utazott. A balesetben mind a négy fiatal könnyebben megsérült.

A fiatalokat a mentők a zalaegerszegi kórházba vitték.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.