Dunakeszi határában történt a baleset, a bevásárlóközpont szervizútján. A busz utasai közül ketten kórházba kerültek, másokat a helyszínen láttak el. Az autó vezetője meghalt.
Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor személygépkocsi és egy menetrend szerint közlekedő busz ütközött pénteken kora délután Dunakeszin, a település határában található bevásárlóközpont szervizútján – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette, a busz utasai közül két embert kórházba vittek a mentők, többet pedig a helyszínen látnak el. A rendőrség közleménye szerint hat könnyű sérültje van a balesetnek.
Munkatársunk helyszíni információi szerint a sofőrt 3 óra körül emelték ki a roncsból.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az útszakaszt lezárták – közölte a referens.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere azt mondta: egy 126-os busz ütközött a baleset során.
A helyszíni vizsgálat befejezéséig a vonalon kerülő úton közlekednek a járatok, de megálló nem marad ki – mondta a fődiszpécser.