Közlekedés MTI 2014. június. 10. 16:42

Már nyolc új villamosa van Miskolcnak, még 23 érkezik

Folyamatosan érkeznek a csehországi Skoda-konszern új villamosai Miskolcra, a héten a nyolcadik jármű került sínre a borsodi megyeszékhelyen. Idén még 21 villamost szállít a cég Miskolcra, jövőre pedig kettőt, azokkal lesz teljes a 31 darabos flotta.

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. közlése szerint mielőtt Miskolc nyolcadik új villamosa forgalomba állhat és szállíthatja az utasokat, teljesítenie kell 500 kilométernyi tesztkört a megújult villamospályán, és a hatósági vizsgán is meg kell felelnie.

Júniusban még három új villamos érkezik Miskolcra, ahová tavaly nyáron szállították le az első két villamost.

A 31 darabos új villamosflottával teljesen leváltja a régit Miskolcon.

A Közlekedési Operatív Program keretében megvalósuló "Miskolc városi villamosvasút fejlesztése" című projekt összköltsége csaknem 38 milliárd forint, ebből az unió kohéziós alapja majdnem 34 milliárd forintot áll.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.