2014. június. 01. 08:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 01. 08:34 Közlekedés

Tour de Pelso: három biciklist is baleset ért

A balaton körüli biciklisversenyen egy súlyos és egy könnyű sérüléses baleset történt.

Szombaton rendezték meg a Balaton körüli "Tour de Pelso” kerékpáros túrát. A Somogy megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két baleset is történt, amelyben az egyik kerékpáros súlyosabb, a másikban kettő könnyebb sérüléseket szenvedett.

A verseny élmezőnyében kerékpározók éppen Balatonfenyves külterületén a 7-es számú főúton haladtak az úttest teljes szélességében, amikor a szemközti forgalmi sávban az útpadkára húzódva megállt egy autó. A kerékpárosok egy része az álló gépkocsi miatt félrehúzódott, azonban az egyik biciklis kereke egy másik kerékpár kerekét, kibillent az egyensúlyából és az autó elejének ütközött. Végül kerékpárjával együtt az árokba esett. A baleset során - az elsődleges információk alapján - 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. 

A versenyzők tovább haladtak a 7-es számú főúton, amikor - Balatonkeresztúr külterületén - egy kerékpárostól jobbról fújó, erős északi szél a kerékpárja első kerekébe belekapott. A versenyző az egyensúlyát elvesztette és elesett. Mögötte haladt egy másik kerékpáros, aki már nem tudott megállni és az úttesten lévő férfi kerékpárjára ráhajtott, majd szintén elesett. A baleset során minkét versenyző – az elsődleges vélemény alapján - 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.