2013. augusztus. 15. 05:12 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 15. 08:26 Közlekedés

Halálos vasúti karambol volt Jánoshalmán

Autó és vonat ütközött Jánoshalmán, egy ember életét vesztette.

Egy ember meghalt, két másik pedig megsérült abban a balesetben, amelyben autó személyvonattal ütközött Jánoshalma belterületén – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szerdán 21 óra körül, eddig tisztázatlan körülmények között Jánoshalmán, a Pacsirta utcában található – fényjelző készülékkel ellátott – vasúti átjárónál egy személygépkocsi ráhajtott a sínekre, ahol összeütközött egy személyszállító vonattal.

Az autóban hárman ültek, közülük a vezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi többi utasát a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Jelezte: a helyszínelés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett szakaszt és a vasúti közlekedés is szünetel.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.