2013. július. 22. 15:07 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 22. 15:04 Közlekedés

2016-ra sztráda kötheti össze Tordát és Szászsebest

Főleg európai uniós pénzekből építik meg Erdélyben a Torda és Szászsebes közötti 70 kilométeres autópálya-szakaszt, amely a tervezett észak-erdélyi és a dél-erdélyi pályát köti majd össze.

A román hatóságok most hirdették meg a 70 kilométer hosszú autópálya versenytárgyalását – adta hírül hétfőn az Agerpres és a Mediafax román hírügynökség.

A négy szakaszra tagolt autópálya a tervek szerint 2,481 milliárd lejbe (körülbelül 165 milliárd forintba) kerül, és 2016-ig kell megépíteni: Romániának sikerült beemelnie ugyanis ezt az autópályatervet a 2007-2014-es EU költségvetési ciklusba. Így a költségek 85 százaléka uniós pénzekből származik, a többi 15 százalékot kell a román államnak biztosítania.

A kivitelezésre szeptember 12-éig lehet pályázatot benyújtani.

A 415 kilométer hosszúra tervezett észak-erdélyi autópályából egyelőre 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu (Gilau) és Torda (Turda) között, a többi kivitelezésére nincs határidő, miután a román kormány felbontotta az autópálya megépítésére vonatkozó szerződést az amerikai Bechtel vállalattal.

A IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya több szakasza épülőfélben van, ennek finanszírozása zömében szintén uniós pénzekből biztosított.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.