2013. június. 21. 16:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 21. 16:48 Közlekedés

Karambol az 54-es úton

Két személygépkocsi ütközött az 54-es úton.

Hárman megsérültek, amikor két személygépkocsi ütközött pénteken, az 54-es úton a bugaci elágazásnál - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Árvai Edina tájékoztatása szerint a három sérültet kórházba szállították, a mentés és helyszínelés idejére félpályás útzár van a főút balesettel érintett szakaszán. 

Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy sérültet feszítő-vágó eszközökkel szabadították ki az összeroncsolódott autóból. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította el - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?