Közlekedés MTI 2013. március. 15. 17:38

Feloldották a járművezetési tilalmat Fejérben

Fejér megye rendőr-főkapitánya feloldotta a gépjármű-vezetési tilalmat az egész megyében, ugyanakkor a kamionstop vasárnap estig érvényben marad – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szóvivő tájékoztatása szerint a példaértékű összefogásnak köszönhetően, illetve a szél mérséklődése miatt a megyében már csak három helyszínen vannak elakadt gépjárművek, illetve roncsok az utakon. Az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán a csütörtök délutáni halálos tömegbaleset roncsainak elszállítása, valamint az út tisztítása zajlik, ezért azt a szakaszt a járműforgalom előtt csak később fogják megnyitni.

A lánctalpas járműve Mór és Székesfehérvár között. Galériánkhoz kattintson!
MTI / Mihádák Zoltán

A 64-es úton Enying és Dég között mintegy 15 gépkocsi vesztegel. Az utasok melegedőben vannak, a műszaki mentés és az út megtisztítása folyamatban van. A legkritikusabb helyzet a 81-es úton, Söréd és Magyaralmás között van, ahol több mint száz gépkocsi akadt el. Vannak olyan utazók, akik jelenleg is járműveikben tartózkodnak. Az elakadt autóbuszokból mintegy háromszáz embert péntek hajnalban Sörédre szállítottak, onnan tovább viszik őket Mórra. Amennyiben nem móri lakosok,
vonattal tovább tudnak utazni. Fejérben még kilenc település - Zámoly, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Újbarok, Gánt, Kincsesbánya, Mány - van elzárva a külvilágtól.

Hirdetés