2014. március. 19. 06:34 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 19. 11:22 Hírek

Buszmegállóban várakozó emberek közé rohant egy kamion egy tengerpartnál

Hét ember életét vesztette, és 38 megsérült kedden Peruban egy balesetben, amelyet az okozott, hogy egy hűtőkamion fékhiba miatt az út mentén álló autókba, majd egy buszmegállóban várakozó emberek közé rohant.

A Lima közvetlen közelében, tengerparti övezetben történt baleset halálos áldozatai között van egy egyéves kislány és 26 éves édesanyja. Életét vesztette egy rendőrnő is, aki éppen ott járőrözött.

Szemtanúk és a hatóságok beszámolója szerint a kikötőbe tartó – tengeri haltermékek szállítására alkalmas – kamion hirtelen tért le az útról, beleütközött összesen 15, az út mentén várakozó személyautóba és motorkerékpárba, majd belerohant a megállóban várakozók csoportjába. 

A rendőrség eddigi vizsgálatai szerint a teherautó fékrendszere romlott el. A sofőr nem sérült meg, a hatóságok kihallgatásra előállították.

Hirdetés
Címkék
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.