Az ELTE családjogi oktatójaként, egyetemi docensként határozott álláspontja, hogy a gyermeki jogokat, és azok érvényesülését állandó megvitatás tárgyává kell tenni. Ezt miért gondolja így?

Sz.O.: Többek között azért, mert manapság egyre több olyan házasság és élettársi kapcsolat bomlik fel, ahol még egészen picik a gyerekek. Nyilván egészen máshogy kell hozzáállni a szülői felügyelet rendezéséhez – amit korábban gyermekelhelyezésnek neveztünk –, ha a gyerek nagykorúságáig már csak néhány év van hátra, illetve mikor még előtte van a teljes gyerekkora. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben sokat vitázunk arról szakmai körökben, hogy meg kell-e hallgatni a gyermeket a bíróságon az őt érintő családjogi vitákban, vagy sem. 

És Ön szerint meg kell? 

Sz.O.: Kötelezni sosem kötelezhetjük rá a gyereket, lehetőséget viszont adnunk kell neki. Ha a családban hozzászoktatjuk kicsi korától kezdve, hogy számít a véleménye, akkor nem érheti traumaként, amikor a bíróság is kíváncsi arra, hogy mit szeretne. Bármi is legyen a végeredmény, ilyenkor nagyon fontos, hogy a gyerek kapjon visszajelzést arról, hogy miért döntött úgy a bíróság, ahogy, különösen akkor, ha az ő akaratát végül mégsem tudták figyelembe venni. Például hiába szeretne a gyerek az egyik szülőnél lakni, ha a bíróság a maga szakmai szempontjai szerint úgy ítéli meg, hogy az illető lényegesen kevésbé alkalmas a gyerek nevelésére. 

A nemi szerepek átalakulásával, az apák egyre aktívabb részvételével a gyereknevelésben, a válás során ma már itthon is egyre többen kérik a váltott „elhelyezést”. Ezt mennyire tartja jó megoldásnak? 

Sz.O.: Az, hogy a váltott gondoskodás jó megoldás-e, mindig az adott gyerektől, az adott családi háttértől és az adott szituációtól függ. A kérdés meglehetősen bonyolult, ennek megfelelően nem csak a külföldi, a hazai bírósági és pszichológus szakma is eléggé megosztott a témában. Az biztos, hogy az európai jogi szabályozás egyre inkább afelé halad, hogy a házasság felbontása után – vagy akár egy élettársi viszony megszűnése után – az anya és apa is egyaránt maradjon ugyanolyan aktív szülői szerepben, mint az együttélés idején. Egyelőre sajnos kevés kutatás áll rendelkezésre a váltott gondoskodással, annak tényleges működésével kapcsolatban.

A kis szám ellenére kirajzolódik valamiféle tanulság az említett kutatásokból?

Sz.O.: Talán annyi, hogy a váltott gondoskodás egyaránt tud jól és rosszul működni, mert van olyan gyerek, aki jobban bírja a gyűrődést, gond nélkül ingázik a két szülő közt, míg akár egy kisebb, érzékenyebb gyermekkel szemben kimondottan veszélyeztető magatartás lehet, ha túlságosan gyakran kell váltogatni azt, hogy hol alszik. Sok esetben a kérdést a szülők anyagi helyzete dönti el, hogy a saját otthonukban tudnak-e megfelelő életkörülményeket biztosítani a gyereküknek, és természetesen annak is hatalmas jelentősége van, hogy válás után milyen a viszony a szülők között. A házasság felbontása utáni megállapodások a tapasztalatok szerint általában akkor szoktak meghiúsulni, amikor az egyik szülő mellett megjelenik az új partner. Bármi is történjen, tudni kell, hogy szülőnek lenni elsősorban kötelesség, és másodsorban jog, ami azt jelenti, hogy a szülő akkor hivatkozhat a jogaira, ha már minden kötelezettségét teljesítette.

Részben erről szól a New York-i Gyermekjogi Egyezmény is, ami a nálunk is érvényes gyermeki jogok legfontosabb gyűjteménye. Ehhez képest jól gondolom, hogy ezt kevesen ismerik?

Sz.O.: Az 1989-ben született New York-i Gyermekjogi Egyezmény hiába 1991 óta a magyar jogrend része, határozataikban még a magyar bíróságok és gyámhatóságok is ritkán hivatkoznak rá. A New York-i Gyermekjogi Egyezmény, melynek betartása kötelező, rögzíti többek között, hogy 18 éves koráig mindenki gyermek, ami azt jelenti, hogy egészen a nagykorúsága kezdetéig a gyerek különös gondoskodásra, különös védelemre érdemes. Ez egyfajta pozitív megkülönböztetés a gyerekek javára, miközben persze a gyerekek között semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem tehető. Az egyezménynek szintén fontos követelménye, hogy mindenhol a gyermek úgynevezett legfőbb érdekét kell érvényesíteni, ami nem egy szigorúan meghatározott fordulat. Ezt mindig a konkrét gyermek tekintetében, a konkrét helyzetben kell alkalmazni. Természetesen az egyezmény rengeteg gyermeki jogot rögzít, köztük egyik legfontosabbként a már említett gyermeki részvételt az őt érintő döntések meghozatalában.

Ha jól veszem ki a szavaiból, a konkrét jogszabályok ismerete mellett a legfontosabb az, hogy társadalmi szinten magunkévá tegyük a gyermekjogi szemléletet, amit az egyezmény közvetít?

Sz.O.: A gyermekjogi felfogásnak valóban az a lényege, hogy legyen akármilyen kicsi az a gyerek, nem tekinthetünk rá úgy, mintha nem lenne önálló véleménye. Bíróként, hatóságként, pedagógusként, szülőként egyaránt ebből kell kiindulni, hogy a gyereknek joga van a saját véleményéhez. A gyereket azonban sosem kötelezhetem, vagy kényszeríthetem arra, hogy önálló véleményt alkosson egy bontóperes szituációban, illetve a szülői felügyelet rendezésekor nem hozhatom olyan helyzetbe, hogy választania kelljen a szülei között.

Többek között azért indítottak az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Jogi Továbbképző Intézetében másfél éves gyermekjogi képzést, hogy a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, illetve a téma iránt érdeklődők elsajátítsák és továbbadják ezt a speciális gyermekjogi tudást és gondolkodásmódot?

Sz.O.: Igen, mindenképpen. 2017 februárjában indult az első évfolyam, 2018 februárjában a második. Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján azt látjuk, hogy a képzés iránt abszolút van érdeklődés, és számos téren mutatkoznak hiányok a gyermekjogi tudásban. Ez részben abból fakadhat, hogy a gyermeki jogokat a hagyományos, ötéves egyetemi jogi képzésben önálló jogi tárgyként jellemzően nem oktatjuk. A gyermeki jogok és a gyermekjogi gondolkodás Európában csupán az elmúlt tíz-tizenöt évben vált igazán hangsúlyossá. Mivel a jog alapvetően konzervatív, ezért többnyire csak megbízható lassúsággal megy a társadalmi változások után. A gyermeket érintő kérdések gyermeki jogok mentén történő tárgyalása egyfajta speciális szemléletmódot követel, amelyre egyáltalán nem magától értetődő ráállni és átállni.  

Kiknek lehet hasznos egy ilyen képzés, és a gyermekjogi témán belül a hallgatók milyen ismereteket sajátíthatnak el?

Sz.O.: Az első évfolyamra bírók, bírósági titkárok, ügyészek, ügyvédek, minisztériumi tisztviselők, gyámügyesek, pszichológusok, gyermekkel foglalkozó alapítványoknál dolgozó szakemberek érkeztek. Aki jelentkezik, az első félévben tanul a gyermek jogairól az alkotmányjogi összefüggésrendszerben, nagyon részletesen a New York-i Gyermekjogi Egyezményről, az UNICEF szerepéről és a gyermeki jogok nemzetközi keretrendszeréről. Továbbá van olyan kurzus, amely a gyermek helyzetének családjogi vonatkozásait tárgyalja, és tartunk pszichológiai képzést is, ami nagyrészt a gyerek áldozattá válásáról, a bántalmazott gyerekekről szól. A második félévben a hallgatók ugyanúgy áttekintik a büntetőjogi tematikát is, akárcsak a gyermekvédelem nagy témáját. Az Európa Tanács és az Európai Unió dokumentumaival együtt az alapellátásban és a szakellátásban élő gyermekek jogi helyzete, illetve a roma gyerekeké is szóba kerül. Persze nem maradhat ki az sem, hogy milyen jogaik vannak a gyerekeknek az oktatásban és az egészségügyben.

Milyen módon zárul a képzés?

Sz. O.: A hallgatók gyermekjogi jogesetekre épülő feladatokat oldanak meg a záróvizsgán. A képzés és a sikeres záróvizsga eredményeként a jogászok gyermekjogi szakjogászok, a szakemberek jogi szakokleveles gyermekjogi szakemberek lesznek. Eddigi tapasztalataink szerint a képzésnek egyik különleges hozadéka, hogy jogászok és nem jogi végzettségű szakemberek együtt számos gyermekjogi kérdést vitathatnak meg az interaktív órák során.