Az elmúlt húsz évben a digitális gazdaság elképesztő térnyerését figyelhettük meg. Ennek indulását általában a Windows 95 megjelenésére teszik, azóta a normál fizikai piacterek bevételei nagyjából megegyeznek a digitális gazdaságéval, bár erre pontos adat nincsen. Ami viszont árulkodó, hogy tőkeérték alapján a világ 20 legnagyobb cége közül már jelenleg is 9 a digitális gazdaság szereplője (pl. Google, Facebook, Apple ), míg 20 évvel ezelőtt egyetlen egy volt ilyen. Ezek a cégek olyan komoly gazdasági szereplők, amelyek akár egy egész nemzetgazdaságot is meghatároznak. Csak viszonyításképpen: az Apple-nek nagyjából annyi készpénze van külföldön, mint a teljes magyar éves GDP. A digitális gazdaság ennek ellenére még mindig nincs szabályozva igazán, vagyis nagyon hiányos a rendszer. Bár törekvés van, de jelen pillanatban még semmi nem fekete-fehér. Alig van olyan tanácsadó, aki teljes biztonsággal meg tudja mondani a digitális világ cégeinek, hogy azoknak milyen mértékű adófizetési kötelességük van és mely országokban. Sőt, egyelőre még a hatóságok emberei sem tudják a tutit.

Tényleg nem adóznak a nagy cégek?

Érthetően a nagy multinacionális vállalkozások a szabályozás hiányában olyan adótervezési struktúrákat alakítottak ki, melyek minimalizálja a költségeiket. A nemzetközi szabályozás lehetőségeit kihasználva például a Facebook és az Apple néhány „igazgatósági tagja” a Kajmán szigeteken szörfözget, cserébe a cégük szinte alig adózik, és nem kell a kiugróan magas 33 százalékos (idei évtől már csak 21) amerikai nyereségadót befizetnie. Azért foglaltuk idézőjelek közé a szörfözőket, mert ők valójában nem aktív résztvevői a cég életének. De ott kell lenniük egyfajta kirakatbábúként, ugyanis ha egy cég vezetőinek bizonyos százaléka egy adott országban tartózkodik, akkor a bevételek jelentős részét ott kell leadózni (jelen példa esetén rendkívül baráti, 0 százalékos adó mellett). Hosszú távon biztosan ezt is szigorítani fogják, éppen ezért már most kaptak egy lehetőséget Donald Trump amerikai elnöktől: nagyjából 10 százalékért cserébe „hazavihetik” a profitjukat (az említett 33, illetve 21 százalék helyett).

Valami lesz. De mikor?

Három évvel ezelőtt az OECD kidolgozott egy akciócsomagot a digitális gazdaság igazságos adóztatásról, ami ugyan egy kb. 120 oldalas, valóban komoly munka, de igazából nem derül ki belőle semmi konkrétum. Bár megfogalmaz egy ajánlást: a fogyasztás országában – azaz ott, ahol a bevételek realizálódnak – történjen meg az adófizetés is.

Az Európai Unió hasonló rendszerre törekszik. Egy egészen friss, március végén megjelent Bizottsági javaslatban a digitális gazdaság igazságos megadóztatásáról van szó. Ebben sok érdekes, és az utóbbi időben tisztázatlan ajánlást fogalmaztak meg, melyből most csak néhány kulcsmondatot emelünk ki, hogy világossá váljon a törekvés.

Tisztázták a problémát

„… a jelenlegi adószabályokat nem a globális, virtuális, csekély fizikai jelenléttel rendelkező vagy fizikai jelenlét nélküli vállalkozásokra szabták. A hatályos adószabályok nem terjednek ki az olyan jövedelmező tevékenységekre, mint a felhasználók által létrehozott tartalom értékesítése.”

…és elhangzik a fő cél is: ott adózzanak, ahol bevételt realizálnak

„A cél a társasági adóra vonatkozó szabályok reformja annak érdekében, hogy a nyereséget ott regisztrálják, és ott adóztassák, ahol a vállalkozások és a felhasználók között a digitális csatornákon keresztül jelentős interakció történik.”

Mikortól van „jelen” egy tagállamban egy vállalkozás?

Ha

• valamely tagállamban az éves bevételek tekintetében túllépi a 7 millió eurós küszöböt
• egy adóévben 100 000-nél több felhasználóval rendelkezik egy tagállamban
• a vállalat és az üzleti felhasználók között egy adóévben 3000-nél több, digitális szolgáltatásokra vonatkozó üzleti szerződés jön létre.

Hogyan kapják meg az adóbevételeket a tagállamok?

Létrejön egy nagy, uniós társasági adóalap, melyből a nagy multinacionális csoportok nyereségét oly módon osztanák el, hogy valójában hol keletezett a bevétel. Ehhez a cégek hozzájárulása is kell, ugyanis ehhez országonkénti mérleget kellene leadniuk.

Amíg ez az „igazságos”, egységes adórendszer legkorábban 2022-ben életbe nem lép, addig is tagállami szinten lehetnek egyedi szabályozások. Voltak is már próbálkozások a szektor megregulázására, többek között a magyar reklámadó törvény is ilyen. Valószínűtlen, hogy az Unió jóvá fogja hagyni azt a részt, mely kifejezetten a digitális multicégekre lett kitalálva (többek között a Facebookra és a Google-re). Ebben ugyanis az áll, hogyha valaki nem teljesíti a reklámadó bejelentési és fizetési kötelezettségét, akkor a magyar adóhatóságnak joga van egy „vélelmezett adót” kiszabni, mely nemes egyszerűséggel 3 milliárd forintban (plusz 1 milliárd forint mulasztási bírság) lett megállapítva. Nem nagy bátorság kijelenteni, hogy amikor a tagállamoknak iparági különadókat javasolt az unió, akkor nem erre gondolt.

Van megoldás

Egyelőre ez a szabályozatlanság nem lehetőség, hanem kockázat. Ennek ellenére lehet olyan struktúrát találni, hogy a jövedelmezőségük és a jogi biztonságuk megmaradjon ezeknek a cégeknek. Erre kínál megoldást a Crystal Worldwide, olyan helyszíneken mint Szingapúr, az Egyesült Arab Emírségek és Málta. Ezekben az országokban az online piactér szereplőinek egyrészt tisztázott a jogszabályi háttere, másrészt az adók is nagyon kedvezőek. Például, ha Budapesten elindul egy magyar startup, akkor 2 százalék iparűzési adót és 9 százalék nyereségadót kell fizetnie. Szingapúrban és az Emírségekben ezek a „sarcok” ismeretlenek (0 százalékosak), Máltán pedig 5 százalék. Ha 2022-ben valóban bevezetik az „igazságos” adózásról szóló szabályt az Európai Unióban, akkor előfordulhat, hogy Málta kiesik majd ebből a körből, de a másik két ország biztosan nem. Ugyanis olyan nagy globális adóegyezmény, melyben minden ország benne lesz a világon, az elkövetkező 10 évben aligha lesz.