“Régebben akárhányszor meghallottam a csontritkulás szót ­– meséli nevetve a 58 éves Éva – mindig az jelent meg előttem, hogy valamilyen módon ritkulni kezdenek az emberek csontjai, egyre kevesebb lesz belőlük… Persze, már akkor is sejtettem, hogy másról lehet szó, de azt nem gondoltam volna, hogy hamarosan sajnos szinte mindent tudni fogok erről a betegségről. Először édesanyám miatt kezdtem el érdeklődni – és minél több ismeretet szerezni –, miután egy csúnya combnyaktörés után csontritkulással diagnosztizálták. Aztán pedig saját magam miatt, hiszen kiderült, hogy én is érintett vagyok, bár eddig úgy tűnik, sikeresen kordában tudom tartani a betegséget, és így nem okoz komolyabb gondot.”

A csontritkulás kifejezés (osteoporosis) a csontok anyagának ritkulására utal. Noha a csontképzés egy életen át zajlik szervezetünkben, ezzel párhuzamosan a csontok folyamatosan le is épülnek a kor előrehaladtával. A csontritkulás általában akkor következik be, amikor a csontképzés ütemét meghaladja a leépülés gyorsasága.

A csontokról általában azt gondoljuk, hogy állandó, kemény, “megcsontosult” részei testünknek, amik a felnőttkor elérésével már nem változnak. Ezzel szemben viszont nagyon is dinamikus folyamatok, változások zajlanak bennük: időről időre cserélődik és átépül anyaguk. Vagyis a csecsemőkori csontjaink már nem ugyanazok, mint amik felnőttként testünket alkotják. De hogyan lehetséges ez?

Csontjainkban háromféle sejt dolgozik, az egyik csoport “falja”, azaz bontja, a másik építi, a harmadik pedig, a csontsejt, alkotja a csont szerkezetét. A csontfaló sejtek bizonyos időközönként elfogyasztják a csont adott részeit, amit a csontképzők új csonttal, alapállománnyal és rostokkal pótolnak. Az építők által létrehozott új állomány legfontosabb összetevője a kalcium, ami megkeményedik, így hozva létre az új, ellenálló csontszövetet. Ez az állandó körforgás, bontás és építkezés biztosítja a csont alakulását, fejlődését, igazodását az egyén életkorához, általános állapotához.

25-30 éves korig az építési folyamatok vannak túlsúlyban. Felnőttként, normális esetben az építés és a bontás aránya megegyezik, azonban az idő előrehaladtával a természetes öregedés, illetve bizonyos hiányok, betegségek, korral járó változások (mint például nőknél a változókor) következtében a bontási folyamatok mennyisége növekszik. A visszaépítés hiányában a csont szerkezete lassan lyukacsossá, porózussá válik, veszít tömegéből, sűrűségéből, ellenállóságából. Ez vezet aztán a súlyos csonttörésekhez, amik egészen enyhe fizikai hatás következtében is megtörténhetnek.

“Amikor megtudtam anyám balesete után, hogy a csontritkulásra való hajlam örökölhető, vettem egy nagy levegőt, és elmentem egy csontsűrűség vizsgálatra. Sejtettem, hogy nagy eséllyel indulok a veszélyeztetett címért, hiszen egész életemben »madárcsontú« voltam, ülőmunkát végeztem, ráadásul már túl is voltam a változókoron. Persze, be is jött, amire számítottam. Ugyanakkor, anyukám rehabilitációja közben sokat beszélgettem az orvosokkal, rengeteget olvastam a témáról, és tudtam, hogy meg tudom előzni a nagyobb bajt” – meséli Éva.

A csontritkuláshoz különböző okok vezethetnek. Azok, akiknek a családjában előfordult a betegség, nagy valószínűséggel örökölhetik a hajlamot. Veszélyeztetettek továbbá az alapvetően vékonyabb csontozatú, általában sovány emberek. Nagyon érdekes, hogy a fehér bőrszín sem kedvez a betegségnek: amerikai kutatások bizonyították, hogy míg a kaukázusi (fehér) és a távol-keleti rasszba tartozók esetében gyakori, addig a fekete bőrűeknél, nagyobb csonttömegüknek köszönhetően, kevésbé valószínű a csontritkulás.

Míg régebben a csontritkulást csak a nők betegségének tartották, ma már bizonyított, hogy a férfiak is szenvedhetnek tőle. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a csontképző sejtek működéséhez szükség van a nemi hormonokra, vagyis férfiak esetében a tesztoszteronra, nőknél pedig az ösztrogénre. A nőknél a változókorban az ösztrogén termelése pár év, esetleg pár hónap leforgása alatt drasztikusan csökken, és ezt sajnos a csontok minősége is nagyon megsínyli. A menstruáció megszűnte utáni évek csontritkulás szempontjából kritikusak, hisz hosszú időnek kell eltelnie, mire a csontfalók is annyira lelassulnak, mint az építők a munkájukhoz szükséges nemi hormon hiányában. Ennek következménye az, hogy a hölgyeknél az esetek nagy százalékában pont erre az időszakra esik a betegség kialakulása, súlyosbodása. A férfiaknál a változókorban a tesztoszteron szintje jóval lassabban kezd el csökkenni, így náluk a csonttömegvesztés kevésbé látványos, lassú folyamat.

A természetes öregedésen kívül még gyakran okozhat csontritkulást a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy valamilyen betegsége is. Mindkettő termel olyan hormonokat (a pajzsmirigy a TSH-t, a mellékpajzsmirigy pedig a PTH-t), amik közrejátszanak a csontok épülésében és bontásában. Mind az alul-, mind a felülműködés összezavarhatja a csontok anyagcseréjének természetes ritmusát, így már akár a változókor előtt is a csontok minőségének romlásához és a csonttömeg csökkenéséhez vezethetnek.

A csontritkulás elleni védekezés egyik leghatékonyabb módja a mozgás. A fiatal korban − tehát a csonttömeg kialakulásának befejeztéig − végzett rendszeres sport nemcsak az izmokat fejleszti, de a csontok minőségét is meghatározza egy életen át. Azok a sportok a leghatékonyabbak a csontok erősítésére, amikben minél inkább a gravitáció ellenében küzd a testünk, vagyis futni, ugrani kell, vagy gyors irányváltásokra van szükség. Ilyenek például a labdás csapatsportok (foci, kosár- és kézilabda stb.), a küzdősportok, a tánc és a gimnasztika is. Ugyanakkor a mozgás nem csak fiatal korban elengedhetetlen a csontok egészsége szempontjából. A gyakran mozgatott csontok érzékelik a fizikai terhelést, így a kalcium gyorsabban épül be. Bár ez jóval lassabban történik meg felnőtt- és időskorban, de már elég lehet ahhoz, hogy a csontritkulás folyamatát lassítsa, megállítsa. Már fennálló csontritkulás esetén a speciális gyógytorna mellett érdemes sétálni, úszni, de ajánlottak a könnyebb súlyzókkal végzett gyakorlatok, illetve az erőgépeken való mozgás is, ahol az izmok megfeszülhetnek, erősödhetnek, de konkrét elmozdulás nem jön létre. Az izmok erősítése azért fontos, mert azok, megfelelően karbantartva védik és támogatják az esetlegesen már meggyengült csontrendszert, így elkerülhetőek a csonttöréssel járó balesetek.

A mozgás mellett a másik legfontosabb és legjobb védekezési mód a megfelelő táplálkozás. A csontok keménységét a kalcium adja, tehát olyan étrendre kell törekedni, amivel a megfelelő mennyiséggel tudjuk ellátni szervezetünket. De mégis mennyi kalciumra van szükségünk, és ezt hogyan vihetjük be a leghatékonyabban a szervezetbe? Köztudott, hogy a tejben és a tejtermékekben nagyon sok kalcium van, így fogyasztásuk mindenképpen javasolt. Ugyanakkor azok számára is van megoldás, akik már nem tudják könnyen megemészteni a laktózt, esetleg fiatal koruk óta laktózintoleranciában szenvednek. Számukra ajánlott például a szardínia, mandula, chiamag, füge, szárazbab, tofu, brokkoli, spenót, kelkáposzta, sárgarépa beépítése a mindennapi étrendbe.

Mindezek mellett érdemes vitaminkészítményekkel is kiegészítenünk az étrendünket, hogy folyamatos és egyenletes kalciumellátást tudjuk biztosítani szervezetünk számára. A kalcium nemcsak a csontok szilárdságát adja, hanem − többek között − a véralvadásban és az immunrendszer működésében is szerepet játszik. Hiánya esetén a test a csontokból kezdi el először kivonni azt, hogy aztán olyan helyre csoportosítsa át, ahol a legnagyobb szükség van rá. Hogy ezt elkerüljük, minden nap legalább 600-1200 mg mennyiségű kalciumot kell egyenletesen bevinnünk az egyensúly és folyamatos pótlás fenntartásához.

Önmagában azonban hiába szedünk kalciumot, hiszen annak hasznosulásához D-vitaminra van szükség. A D-vitamin nemcsak a kalcium bélből való felszívódását segíti elő, de hiánya esetén a mellékpajzsmirigy parathormont (PTH) kezd el termelni, ami ugyancsak elszállítja a csontokból a kalciumkészleteket. A megfelelő D-vitamin-szintet kétféleképpen lehet fenntartani a szervezeteben: az első a megfelelő táplálkozás (pl. halak, tojás, máj, gombafélék rendszeres fogyasztása), a második pedig a megfelelő mennyiségű ultraibolya sugárzás. Az utóbbihoz hazánkban sajnos sokkal nehezebb „hozzájutni”, mert októbertől márciusig nagyon kevés napsütés ér bennünket. A tudatos táplálkozás mellett tehát a D-vitamin esetében is érdemes lehet vitaminkészítményekkel kiegészíteni étrendünket, biztosítva a megfelelő napi mennyiséget (400-800 NE).

“Először kicsit féltem attól, hogy hogyan fogom betartani, illetve az édesanyámmal is betartatni az előírt diétát. Aztán amikor kaptunk pár mintaétrendet (amik egyébként könnyen elérhetőek az interneten is), rájöttem, hogy nincsen benne semmi ördöngösség. Egészen minimális változtatásokkal és egy kis odafigyeléssel tudjuk magunknak biztosítani azt, amire a szervezetünknek szüksége van. Nagy könnyebbség volt az is − teszi hozzá Éva −, hogy nem nekünk kellett kisakkozni az előírt vitaminok mennyiségét és helyes arányát, hiszen kaphatóak már olyan kombinált készítmények, amikben eleve a megfelelő adagolásban találhatóak meg a vitaminok. Az orvosunk és a dietetikus pedig mindig segített abban, hogy állapotunktól függően kell-e emelni, esetleg csökkenteni a vitaminkészítményekkel biztosított dózist.”

OCAL1876/06.21