2012. június. 29. 18:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 29. 18:05 Tudomány

Régészeti szenzáció a húszezer éves cserépedény

Húszezer éves cserépedény darabjai kerültek elő egy barlangban Kína déli részén – ez a legrégebbi kerámiatárgy, amelyet ismernek a szakemberek.

A leletről amerikai és kínai kutatók a Science legújabb számában számoltak be. A töredékeket Csinaghszi tartományban, a Hszienzsentung barlangban találták, ahol az első feltárásokat az 1960-as években végezték, majd harminc évvel később a régészek visszatértek a helyszínre.

Vu Hsziaohung, a Pekingi egyetem régészprofesszora, a tanulmány vezető szerzője azt mondta: már a töredékek előkerülésekor feltételezték, hogy az edény húszezer éves lehet.

"Azt gondoltuk akkor, hogy ez lehetetlen, hiszen az általánosan elfogadott nézetek szerint a fazekasság sokkal később, körülbelül tízezer éve a földművelés elterjedésével és a letelepedett életmóddal együtt jelent meg" - magyarázta a kínai régész.

Az expedíció, amelyben a Harvard és a Bostoni Egyetem szakemberei is részt vettek, 2009-ben visszatért a helyszínre. A kutatások során a régészek képesek voltak megállapítani, hogy a barlangot betöltő üledék fokozatosan, rétegenként gyarapodott, és a folyamatban nem voltak megszakítások, amelyek torzíthatnák a datálást. A kutatók a kormeghatározáshoz az őskori töredékeket rejtő réteg fölötti és alatti üledékből vettek csont- és faszénmintákat.

"Így sikerült precízen megállapítani a leletek korát" -  hangsúlyozta Vu Hsziaohung. Ugyanez a kutatócsoport 2009-ben az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben publikált cikkében arról számolt be, hogy a dél-kínai Hunan tartományban 18 ezer éves cseréptöredékekre bukkant.

Gideon Selah, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, aki nem volt részese a kutatásnak, a Science-ben megjelent kommentárjában kiemeli az eredmények alapvető jelentőségét.

"Ezek a kutatások segítenek megérteni, hogy milyen társadalmi és gazdasági folyamatok zajlottak a 25 ezer - 19 ezer évvel ezelőtti időszakban, milyen fejlődés tette lehetővé a letelepedett életmódot és a földművességet" - fogalmazott Gideon Selah.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.