Jól nyitott a pesti tőzsde
A várakozásoknak megfelelően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,87 pontos emelkedéssel, 12 354,15 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,13 százalékkal erősödött.
A várakozásoknak megfelelően a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,87 pontos emelkedéssel, 12 354,15 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,13 százalékkal erősödött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 839,24 pontos csökkenéssel, 13 560,33 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 5,83 százalékkal gyengült.
A bécsi tőzsde már megvette a prágai tőzsde részvényeinek 92,4 százalékát - jelentette be a hét végén a prágai tőzsde hivatalos bécsi tőzsdei közlésre hivatkozva. A tranzakció árát nem hozták nyilvánosságra.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok péntek reggel visszaeséssel kezdhetnek, követvén az amerikai és az ázsiai csökkenő tendenciát, amit az váltott ki, hogy a befektetők mély és elhúzódó recessziót tartanak valószínűnek.
Ethan Mollick, a Wharton Egyetem tanára az MI egyik legjelentősebb és legprovokatívabb értelmezőjeként azt vizsgálja, hogyan változtathatják meg a világunkat ezek az újfajta gondolkodáshoz használható eszközök. Átfogó és optimista könyvében aktuális példákon keresztül mutatja be az üzleti életet és az oktatást alapjaiban átalakító hatásukat. Arra buzdít, hogy munkatársként, társtanárként és coachként tekintsünk a mesterséges intelligenciára, és meggyőző érvekkel támasztja alá, miért elengedhetetlen a gépekkel való együttműködés képességének elsajátítása. Szemléletmódját követve átláthatjuk az MI-ben rejlő aktuális lehetőségeket, hogy adottságait egy jobb emberi jövő megteremtésére használjuk fel. A HVG Könyvek által kiadott műből több részletet is közlünk a következőkben.
Őt választotta a klasszikus amerikai film legnagyobb férfi csillagának az American Film Institute. Ha van nem fényes, de borús csillag, ő volt az. A film noir legjellegzetesebb alakja: „a vesztes férfi, a kudarc glóriájával övezett keserű arc, az élet peremére szorult, hitetlen, sikertelen, sebzetten cinikus figura” (Takács Ferenc, Filmvilág, 1987/12.). Sokat ivott, sokat dohányzott, viharos magánéletet élt, és a rák nem hagyta megöregedni. A 125 évvel ezelőtti karácsony első napján született.
Nem fenyeget a testnevelőtanár-képzés kiüresedésének veszélye – állítja Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora, aki fejlesztési programjaikról és nemzetközi képzési terveikről is mesélt.
Egy tábla csoki gyártása a számítások szerint több száz gramm szén-dioxid kibocsátásával és többkádnyi víz felhasználásával jár. Az Európai Unio elsőként lépett fel a világon a fenntartható csokoládégyártásért, egyben harcot hirdetve az erdőirtás és a gyermekmunka ellen.
Karácsonyfára ma már csak a magyarok aggatnak pillangószerűen becsomagolt bonbont, az idáig vezető út azonban számos legendán és fenyőágon át vezetett. Hogyan tört be a piacra a Stühmer-féle cukkedli, és hogyan vált a karácsony igazi nemzeti sportjává a cukorkakeresés? Szaloncukor-történelem a nádméztől az üres papírig.
Inkognitóban robbantotta ki a kegyelmi botrányt, most is névtelenségét megőrizve adott interjút a HVG-nek a magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd. Szerinte egy nap alatt is vissza lehetne állítani a jogállamot, Orbán Viktor egyik legfőbb bűne pedig az, hogy lelkileg is meg akarja törni az ellenfeleit. Arról is kérdeztük, mit gondol az általa indított változásokról, Magyar Péterről, és tagja-e még a Fidesznek.