Hogyan éljünk együtt a mesterséges intelligenciával? – 2. rész: Az MI nem varázsló, viszont együttműködhetünk

Tény, hogy a mesterséges intelligenciával már együtt élünk. Ezért azt is meg kell értenünk, hogyan tudunk vele dolgozni. Vagyis fel kell állítanunk néhány alapszabályt. Általános alapelvekre gondolok, tudniillik e kötet olvasásakor a mindannyiunk számára elérhető MI már valószínűleg eltér attól, amelyet még a szöveg megírásakor használtam. Éppen ezért, amennyire lehetséges, olyan alapvető és időtlen jellemzőkre összpontosítunk, amelyek az LLM-en alapuló összes jelenlegi generatív MI-rendszerben megtalálhatóak.

Íme, az én négy alapelvem a mesterséges intelligenciával folytatott munkavégzéshez:
(ajánló sorozatunk jelen epizódjában az elsőt mutatjuk be.)

Első alapelv: Éljünk az MI-ben rejlő lehetőségekkel!

Próbáljuk meg mindenben segítségül hívni a mesterséges intelligenciát, hacsak nincs ennek jogi vagy etikai akadálya! Kísérletezés közben rájöhetünk arra, hogy az MI segítsége lehet örömteli, frusztráló, haszontalan, vagy akár elkeserítő is. De nem csak a segítségkérés a lényeg: az MI képességeinek megismerésével párhuzamosan azt is jobban megérthetjük, hogyan támogathat – vagy fenyegethet – minket és a munkánkat. Mivel a mesterséges intelligencia egy általános célú technológia, nem áll rendelkezésünkre róla sem egységes kézikönyv, sem használati utasítás, amelyben utánanézhetnénk az előnyeinek és a korlátainak.

További nehezítést jelent az én és szerzőtársaim által az MI egyenetlen határmezsgyéjének (jagged frontier) nevezett jelenség. Képzeljük el egy erődítmény falait: egyes tornyai és bástyái a környező területek irányába nyúlnak ki, míg másokat a vár középpontjához közelebb építettek meg. Ez a fal jelképezi az MI képességeit: minél távolabb található valami a középponttól, annál keményebb feladatot jelent a gép számára. Az MI minden falon belüli feladatot végre tud hajtani, de nehezen boldogul mindennel, ami kívül esik. A probléma az, hogy számunkra a fal láthatatlan, azaz a középponttól ugyanolyan távolságban lévő, vagyis elvileg ugyanolyan kihívást jelentő feladatok – mint például egy szonett vagy egy pontosan ötven szavas vers megírása – olykor a fal más-más oldalán vannak. Az MI remekül ért a szonettíráshoz, de a világot nem szavakban, hanem tokenekben „látja”, következésképpen hol ötven szónál hosszabb, hol annál rövidebb terjedelmű verseket alkot. Ehhez hasonlóan vannak olyan váratlan feladatok (például az ötletgenerálás), amelyekkel lazán megbirkózik, míg más, egy gép számára könnyűnek tartott feladvány (például alapszintű matematika) az LLM-nek kihívást jelenthet. Ahhoz tehát, hogy felderítsük a határmezsgye valódi alakját, kísérleteznünk kell.

Miközben pedig ezzel próbálkozunk, mondjuk úgy, hogy valamelyik szokásos feladatunk elvégzésébe bevonjuk a gépet, a világ legprofibb MI-szakértőjévé válhatunk. Ennek oka az az alaptétel, miszerint az innováció drága mulatság a különféle vállalatok számára, de a munkájukat végző egyes embereknek olcsón elérhető. Az innováció ugyanis próbálkozások és hibák eredménye. Vagyis egy új – például a marketingeseknek minél meggyőzőbb reklámszöveg írásában segítő – termék bevezetésével kísérletező vállalatnak meg kell alkotnia a terméket, teszteltetnie kell a felhasználókkal, majd különféle változtatásokat kell eszközölnie, hogy működjön a piacon. Egy marketinges ugyanakkor a különféle szövegváltozatok írása közben addig kísérletezhet az MI sokszínű felhasználási módjaival, amíg meg nem találja a nyerő verziót. Nincs szüksége külön csapatra vagy drága szoftverfejlesztésre.