Határidőhöz kötnék a díjmentességet a gázcsatlakozások kiépítésénél, oda kell figyelni majd, mikor szereltetjük fel a gázórát, és mikor kérünk használatbavételi engedélyt az új ingatlanra.
Szigorítana a gázcsatlakozások ingyenes kiépítésének feltételein az Energiaügyi Minisztérium. Mint csütörtök reggeli közleményükben írták, a gázcsatlakozás kiépítése a jövőben
- kizárólag belterületen lenne ingyenes,
- és egy éven belül fel kellene szereltetni a gázórát,
- az érintett ingatlan esetében pedig 6 hónapon belül kezdeményezni kellene a használatbavételi eljárást.
A gáztörvény ilyen irányú módosításról jelenleg tárgyal a parlament. A lépés a minisztérium szerint „célzottabban segítheti az építkezőket”, bár valójában szigorításról van szó, hiszen, mint a közleményből is kiderül, az ingyenes bekötést igénylők jelentős hányada úgy kötött le kivitelezői kapacitást és forrásokat, hogy befejezésük után mindmáig nem szereltek fel gázmérőt.
Tíz díjmentesen létesített vezetékből majdnem négy végére nem került gázmérő, sok telek akár üresen is állhat
– írta a tárca, amely szerint a szabályozás kisebb léptékű módosításával érdemes kiszűrni azokat, amelyekre valójában nincs azonnali szükség.
A minisztérium emlékeztetett, hogy hét éve vezették be az ingyenes közműcsatlakozások lehetőségét, amit családok és kisvállalkozások is megkapnak. A gázhálózaton azóta közel százezer fejlesztés valósult meg 55 milliárd forint összértékben. A változások nem érintik az ellenérték nélkül kiépített vezeték hosszát: továbbra is 250 méter, és a fogyasztásmérő teljesítményét: továbbra is legfeljebb óránként 4 köbméteresig lesz díjmentes.
Jelezték azt is, hogy a módosítási terv kizárólag a gázszolgáltatásra vonatkozik, a villamosenergia-szektorra nem: az áramhálózati közműcsatlakozás jövőre is „a megszokott keretek között lesz költségmentes”.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?
A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.