Zhvg MTI 2024. december. 02. 07:45

Közel tíz évig készítették elő, most egy hétig tovább rágták, mégsem született megállapodás az ENSZ műanyagcsúcsán

Több mint 170 ország arról vitázott a dél-koreai Puszanban, hogy milyen kötelező intézkedéseket kellene bevezetni a globális műanyagszennyezés korlátozására.

Megállapodás nélkül ért véget az ENSZ globális műanyagegyezményének ötödik tárgyalási fordulója a dél-koreai Puszan városában vasárnap.

Több mint 170 ország képviselője több év előkészület után az utóbbi egy hétben megpróbált dűlőre jutni a kötelező intézkedésekről a globális műanyagszennyezés korlátozására. A puszani egyeztetéseket eredetileg a végső tárgyalási fordulónak szánták, mivel azonban nem született megállapodás, a megbeszéléseket jövőre folytatják.

“Nem értük el azt, amiért idejöttünk” – mondta Juan Carlos Monterrey Gómez, a panamai delegáció egyik tagja a tárgyalási fordulót lezáró beszédében. “A habozás halált jelent, a cselekvés viszont túlélést” – hangoztatta. Monterrey Gómez kijelentette, hogy nem fogják feladni a küzdelmet, s tovább fognak harcolni a kötelező erejű globális műanyagegyezmény megvalósításáért.

A központi, eddig rendezetlen kérdés a műanyagtermelés korlátozása. Egy több mint száz országból álló csoport, köztük Mexikó, Panama, Ruanda és az Európai Unió azt szorgalmazza, hogy szabjanak maximális felső határt a termelésnek. Több olajtermelő ország azonban, köztük Szaúd-Arábia és Oroszország ellenzi a termelési korlátokat, s fontosabbnak tartják, hogy az egyezmény a hatékony hulladékgazdálkodásra összpontosítson.

Az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése – amelynek 175 ország a tagja – egyhangúlag szavazta meg Nairobiban, 2022 márciusában azt a kezdeményezést, hogy 2024-re jogilag kötelező érvényű szerződést készítenek a világot szennyező műanyaghulladékok minél nagyobb arányú felszámolására. A megállapodást már csaknem tíz éve készítik elő.

A világszervezet szerint évente mintegy 400 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, s a mennyiség évről évre növekvő tendenciát mutat.

(Nyitóképünkön Luis Vayas Valdivieso ülésvezető elnök a nairobi Dandora hulladéklerakóból származó újrahasznosított műanyag flakonok kupakjaiból készült kalapáccsal jelzi, hogy a tárgyalások egy későbbi időpontban folytatódnak, az ENSZ műanyagszennyezéssel foglalkozó kormányközi tárgyaló bizottsága (INC-5) ötödik ülésének nyílt plenáris ülésén, Puszanban, 2024. december 2-án kora este.)

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.