A kánikula miatt nő a tavak vízhőmérséklete is, a Tisza-tó most 26 fokos.
A hőségnek számos hatása van ránk és a környezetünkre. Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy mostanihoz hasonló, aszállyal párosuló kánikulai napokon jelentős a párolgás, így például a 104 négyzetkilométer vízfelületű Tisza-tóból extrém esetekben másodpercenként 10-15 köbméter víz párolog el, azaz naponta hozzávetőleg egymillió köbméter, vagyis egymilliárd liter távozik a légkörbe.
A forróságban értelemszerűen gyorsan nő a tavaink vízének hőmérséklete is. A HungaroMet szerint a Balaton Siófoknál 28 fokos, a Velencei-tó Agárdnál 30 fokos, a Fertő tó Fertőrákosnál 28 fokos, a Tisza-tó pedig 26 fokos.
Mint az InfoRádió írja, a tavak vízhőmérsékletének emelkedése befolyásolja az élővilágot. K. Felföldi Tamás, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközont Vízökológiai Intézetének tudományos munkatársa szerint a párolgás növekedésével a sekély tavak még sekélyebbé válhatnak, és ezáltal még érzékenyebbé a környezeti hatásokra. Másrészt a hőmérséklet emelkedésével csökken az oxigén beoldódása.
“A legtöbb vízi élőlény hozzánk hasonlóan oxigént lélegez be, tehát számukra nagyon fontos az, hogy megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljon az oxigén. Harmadszor a hőmérséklet emelkedésével a biológiai folyamatok felgyorsulnak” – nyilatkozta a szakember.
Amivel még fontos számolni, azok az algák. Ha melegszik a víz, egyre több a napfény, esetleg egyre több a tápanyag, akkor elszaporodhatnak, akár annyira is, amit már eutrofizációnak neveznek. Ekkor az algák mennyisége a vízi életközösségek normál működését kedvezőtlen irányba befolyásolja: elszaporodásuk gátolhat bizonyos élőlénycsoportokat, illetve átrendezheti a tóban jelenlévő normál táplálékhálózatot.
Ha pedig az algák elszaporodott sejttömege végül lebomlik, a folyamat rengeteg oxigént elfogyaszt, oxigénhiányos állapot jöhet létre, és emiatt halpusztulás is előfordulhat.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.