Kitartóan kereste útját a budapesti agglomerációban az M237 kódnéven nyilvántartott kóbor svájci farkas, elhagyott gyümölcsösökben vadászott, lakott területekhez meglepően közeli helyeken pihente ki magát – derült ki Novák Adrián, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Pilis-Budapest Környéki Tájegységének osztályvezetője február végi előadásából. A szakember egy januári emlőstani szakmai konferencia után első alkalommal beszélt laikus közönség előtt a tragikus sorsú farkas főváros környéki kalandjairól a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban.

A kóbor nagyragadozó összességében több mint kétezer (légvonalban több száz) kilométert vándorolt az Alpokból, kis kitérőkkel ugyan, de következetesen keleti irányba, a Kárpátok vonulatai felé. Magyarországi megjelenése nemcsak a farkasokkal foglakozó szakemberek, de a szélesebb nagyközönség körében is fokozott érdeklődést keltett. Némi túlzással az egész ország – de legalábbis természetbarát része – szurkolt neki, hogy új otthonra, párra vagy falkára leljen, és hördült fel egyként, amikor tavaly április elején egy borsodi vadász puskacsövéből távozó lövedék rövidre nem zárta a várakozásokat.

Addig azonban számos kalandot élt meg M237. Útvonala részleteiről akkoriban csak késleltetve és nagy vonalakban kaptak információt a hazai természetvédelmi szakemberek. Ez elsősorban az állat védelmét szolgálta, fennállt ugyanis annak a veszélye, hogy túl nagy érdeklődést vált ki a nagyragadozó jelenléte, amely alkalmanként lakott területektől alig pár száz méterre talált magának nappali búvóhelyet.

Szinte rekordtávot futott a farkas, de a jeladó is kitett magáért

A farkas útjában nem csak az volt meglepő, hogy ilyen messzire jutott, de az is, hogy ilyen sokáig – igaz alkalmanként ki-kihagyásokkal – működött rajta a jeladó, amelynek akkumulátora akkorra már túllépte a tervezett működési idejét. A vándorlását viszont a részletesebb adatok ismeretében sem lehet teljes pontossággal rekonstruálni, hiszen annak érdekében, hogy az eszköz minél tovább működjön, napi hat jelben maximálták a működését.

Nappal csak délben, a farkasok számára aktív esti és éjjeli órákban pedig este 8-kor, 10-kor, éjfélkor, hajnali 2-kor és 4-kor küldte el az állat tartózkodási helyének koordinátáit, de így is érdekes mintázat rajzolódott ki.

Kerülte a nagy, összefüggő, zárt erdőségeket, pedig ott vártuk volna őt egy kis muflonapasztásra

– utalt Novák Adrián a hazai erdőkben elterjedt, nem őshonos muflonok okozta természetvédelmi problémákra. A svájci farkas az erdők helyett leginkább agrártájakon, városi zöld folyosókon, gyümölcsösökben, patakok mentén, vízmosásokban, a főváros környékének kedvelt kirándulóhelyein, sőt lakott területeken húzódó utcákban, parkokban, közúti aluljárókban is megfordult. Biztosan tudható, hogy M237

• Nagycenk közelében lépte át az osztrák–magyar határt február 11-én,
• Nemeskér és Lövő között a vasúti síneken egy feltehetően vonat által elütött vadból lakmározott,
• a határtól öt nap alatt ért el Fejér megyébe, amelyet két nap alatt átszelt, eközben
• az Iszkaszentgyörgy melletti Amádé–Bajzáth–Pappenheim-kastély parkjának erdősült részén is időzött, ahol feltehetően sikerült vadat zsákmányolnia,
• Pest megyét Pusztazámornál érte el,
• február 18-án a sóskúti akácosban töltötte a napot, ahonnan
• az Érd-Tétényi-fennsíkon át vezetett az útja, amely után
• a törökbálinti Róka-hegy, a biatorbágyi Iharos és a törökbálinti Dulácska-völgy térségében, a biatorbágyi kő-hegyi kaptárkő közelében vert tanyát. Ott három hetet töltött el,
• egyik kedvenc nappalozó helye is ennek a népszerű sziklának a közelében volt, 50-60 méterre a sárga sáv jelzésű turistaúttól.

Biatorbágy, a Kő-hegyen található kaptárkő

dunaipoly.hu/Mocsári Vazul

Iharos-béli vad napok

Ezt figyelemreméltónak nevezte Novák Adrián, hiszen egészen közel, légvonalban pár száz méterre vannak ide a lakott területek, ráadásul a környéket kirándulók, kerékpárosok, kutyasétáltatók is gyakran látogatják. A terület azonban számos előnyt is nyújtott a nagyragadozó számára: talált magának zavartalan búvóhelyeket sűrű cserjével, erdővel benőtt részeken, a kerítésekkel határolt működő gyümölcsösökben pedig – az oda bejáró nagyvadak révén – prédát.

A svájci farkas jeladójának bejelentkezései Érd, Törökbálint és Biatorbágy térségében

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Ottani hosszabb tartózkodásának több oka is lehet:

• megakadt a lakott területek és az M1-es, az M7-es és az M0-s autópályákkal övezett részen, és kereste az utat tovább, kelet felé. Talán ez állhat annak hátterében, hogy keresztül-kasul bejárta a térséget, „kirándult” Diósd és Törökbálint belterületére is, napjában többször is keresztezte a forgalmas, nagy sebességű vonatok járta Győr–Budapest vasútvonalat és a Buba kerékpárutat, de jeladója egy alkalommal, a kirándulók körében népszerű biatorbágyi Kaptárkő mellől is küldött jelet.
• az sem kizárható, hogy a vadjárta területen (őz, vaddisznó, vadnyúl is sok van errefelé) táplálta fel magát az előtte álló további úthoz, a környék „paradicsom volt neki a sok zsákmányolható vad miatt”, a kerítések, gyümölcsösök kordonjai szabdalta tájban pedig magányosan vadászva könnyebben szoríthatta be prédáját, amelynek maradványait meg is találták itt.

Könnyen felismerhető, amikor eszik: a bordákat is lerágja a gerincről.

Egy farkaslakoma maradványai

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága / Baranyai Zsolt

És akkor eltűnt a jel

Egy farkasnak persze számos kockázattal jár ilyen közel merészkednie a településekhez, az emberi infrastruktúrához: át kell kelnie forgalmas utakon, vasútvonalakon, ráadásul a környék fejlesztése idején még nem gondoltak a vadátjárók, zöld folyosók kiépítésére, pedig mint a szakember megjegyezte,

vadátjáróra mindig szükség van.

És akkor még csak az épített infrastruktúráról beszélünk, az emberi tényezőről nem. Pedig M237 járt egy olyan szórón (a vadászati szakkifejezés olyan helyet jelent, ahová valamilyen takarmányt, jellemzően kukoricát szórnak ki, és az odaszokott vad a közeli lesről könnyen kilőhető), ahová a helyi vadásztársaság – feltehetően aranysakál és róka kilövése érdekében – háziállat-maradványokat is kitett. A két vadászlesről is belátható szórón hagyott maradványokból feltehetően a farkas is lakmározott. Annyira berendezkedni tűnt, hogy a környéken akkoriban több vadkamerát is felszereltek a nemzeti park munkatársai. A szakember be is mutatott egy felvételt, amelyet ezek készítettek, bár a kép csalódást keltő: farkas helyett egy kiránduló családot kapott le háttal, ami jól jellemzi, hogy mennyire zavart az emberek által ez a környék.

Március 6-a után aztán történt valami, ami aggodalommal töltötte el a farkas útját már nagy figyelemmel kísérő természetvédelmi szakembereket: eltűnt a jel, napokig nem érkeztek adatok. A svájciaktól akkor megkapták a jeladó frekvenciáját, amely alapján be tudták mérni a ragadozót egy sűrű cserjésben, ahonnan sokáig nem mozdult:

Már azt hittük, lelőtték…

Bement a városba…

Március 10-én aztán újra volt jel, a természetvédők megnyugodtak, a farkas pedig 14-én végre továbbállt onnan is:

• Diósd felé kerülve a Tétényi-fennsíkra ment,
• 15-én Kamaraerdőben pihent,
• a zöld folyosókat használva a Keserű-ér völgyét követve Őrmezőre is bemerészkedett, egészen a Kelenföldi pályaudvarig jutott, de visszafordult,
• az M7-es, a 7-es és az Egér út által határolt Dobogó felé, ahonnan Gazdagrétet kereste fel,
• elhaladt egy kutyafuttató mellett, és
• elidőzött a Torbágy utcai buszmegállóban, de nem várta meg az éjszakai buszt, hanem
• városi utcákat is használva, Farkasrétet és Farkasvölgyet is érintve – ez is mutatja, hogy nem véletlen ezeknek a területeknek az elnevezése, jegyezte meg Novák Adrián – négy óra alatt eljutott a Hármashatár-hegyhez.

Pihenő a reptéren

Egy nappalt a Hármashatárhegyi repülőtér felső hangára mögötti erdőben rejtőzködve töltött, ott is találtak őzmaradványt, amelyből esetleg ehetett, de nem volt tipikus prédamaradvány. Az állat feltehetően sietett tovább a kirándulók és kutyasétáltatók által nagy számban látogatott területről. 18-án éjjel a Virágos-nyergen, a Harsánylejtő lakóparkján át Üröm felé ügetett egy gázpásztát követve: a földbe fektetett gázvezeték feletti irtáson és a turistautakon jól tudott haladni.

Gazdagrét, a kérdéses Torbágy utcai buszmegálló

Google Maps

Utána a Csobánka és Pomáz közötti Majdán-fennsík felhagyott, becserjésedett gyümölcsösében töltötte a nappalt, majd éjszaka Pomázt kerülve Szentendre felé haladt, ahonnan a Kőhegy előterén, majd a Bükkös-patak völgyén át Nyerges-hegyet érintve érkezett Leányfaluhoz, a Duna mellé. A szentendrei Duna-ágat Tahitótfalunál, a híd felett úszta át, a Nagy-Dunát pedig Verőce és Vác között keresztezte.

Vác fölött egy kecskefarm közelében a kidobált állatmaradványokból falatozott, majd Szendehely felé elhagyta a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területét. Onnan a bükkiek kísérték tovább az útját, aminek részleteiről egyelőre csak a szűkebb szakma hallhatott beszámolót az említett januári konferencián.

Senki sem látta

Budapest és a nagyvárosok komoly ökológiai akadályt jelentenek – összegezte az útvonal tapasztalatait Novák Adrián. A keletre tartó farkas kerülőt volt kénytelen tenni, de korábban már csinált ilyet: Bécs alól is visszafordult.

A szakember jelezte: a nagyragadozó főként agrártájban mozgott, elkerülte az összefüggő erdőségeket, és dacára annak, hogy lakott területeket is átszelt, számos számára kockázatos helyen megfordult, sehol nem vették észre, sehol nem tudni általa okozott konfliktusról:

észrevétlen volt, kíváncsi és magányos.

Útja azonban több kérdést is felvet: vajon járják ezt az Alpok és Kárpátok közötti nyugat-keleti útvonalat más, nem jeladózott farkasok is? A svájci farkas útjáról további előadások várhatók, és a napokban egy szakmai cikkben is beszámoltak róla.

Ebben kiemelték, hogy a farkas két hónapos magyarországi tartózkodása több mint felét a dél-budai agglomerációban és a főváros térségében töltötte, több hetet olyan helyeken, amelyek a közelben lakók napi rekreációs területei is, tele sétálókkal, futókkal, kerékpárossokkal, lovasokkal, akik mellett terepmotorosok és quadosok is előfordultak. A farkas olyan helyen volt, ahol sötétedés után fejlámpával futnak az erdei utakon, és póráz nélkül sétáltatnak kutyákat a környékbeliek, „mégsem fordult elő konfliktus: nem került szem elé, kerülte az embert, nem háborgatta a háziállatokat”.

Mint a természetvédelmi szakemberek összegezték:

mindenkit megnyugtathat az a rejtőzködő és embertől tartózkodó finom viselkedés egy ilyen sűrűn emberlakta területen, ahogy a mindennapjait ez az okos állat élte ott.

A kóbor svájci farkas ügye másokat is megihletett: egy olasz filmes dokumentumfilmet készít az útjáról, amelybe bevonta azt a svájci-kanadai kutató-természetfotós Peter A. Dettlinget is, aki 2021-ben lefotózta a Stagias-falka kölykeit, köztük a végül messzire kóborolt, szülőhelyétől közel ezer kilométerre elpusztított M237-et.