Részletesen elemezte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a Balaton vizét, most először mutatták ki a mikroműanyagokat a tóban.
A Balaton történetében először bizonyosodott be, hogy jelen vannak benne különféle mikroműanyagok, ráadásul gyógyszermaradványok is kötődhetnek hozzájuk – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).
Azt írták, az ökoszisztémákban megjelenő mikroműanyag-terhelések az utóbbi évtizedben egyre nagyobb aggodalomra adnak okot, ezek a parányi polimerek ugyanis akut és krónikus hatásokat okozhatnak az algákban, illetve gerinctelen és gerinces szervezetekben is. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a mikroműanyagok felületéhez emberi eredetű szennyező anyagok – például gyógyszermaradványok, policiklusos aromás szénhidrogének és növényvédőszerek hatóanyagai – is hozzákötődhetnek, és ez tovább erősítheti a toxikus hatásukat, valamint a feldúsulásukat az élő szervezetekben és a táplálékláncban.
A MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. szakemberei hétfajta polimertípust azonosítottak az 50-100 mikrométeres mérettartományban, ezek közül a polipropilén- és a polietilén-szemcsék voltak a leggyakoribbak. Típustól függetlenül 1000 literenként átlagosan 5,5 fordult elő belőlük, ami hasonló a más európai tavakban mért értékekhez.
Igazolni tudta a kutatócsoport azt is, hogy a polisztirol és a polietilén önmagában, illetve egyes fogamzásgátló-maradványokkal együtt viselkedési és biokémiai változásokat okoz a nagy vízibolha egyedeiben.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Egyre több a mikroműanyag a Tiszában, a legtöbbjük 1000 évig sem bomlik le
Már ott is műanyag szemetet találtak a tudósok, ahol nagyon nem lett volna szabad lennie
„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket
Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.