élhető környezet

Mi vezethet oda, hogy fokozottan védett állatra lőjön valaki? Életszerű, hogy más fajnak nézi? Miből fakadnak a hazai tájakra visszatérő nagyragadozókkal kapcsolatos konfliktusok? Valóban ilyen minden vadász? Egy természetvédővel és egy vadásszal igyekeztük körbejárni a svájci farkas, M237 feltételezett kilövésének kérdéskörét. Az biztos, kevés hasonló eset kerül napvilágra, és a bizonyítás is nehéz.

Akár sikerül bizonyítani a hatóságok látókörébe került illetőre, hogy ő lőtte le, akár nem, az M237 kódnéven számontartott farkas elpusztítása azon ritka esetek közé tartozik, amikor nyilvánosságra kerül egy-egy ilyen természetkárosítási ügy – védett és fokozottan védett gerincesek elejtésére vagy elpusztítására irányuló tevékenység, amit a btk. akár három év börtönbüntetéssel szankcionál.

Az ilyen eseteket ugyanis nagyon nehéz tetten érni, nincs rá adat, nehezen kutatható, és sok esetben rejtve marad – mondta a hvg.hu-nak Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője. Az esetleg nyilvánosságra kerülő eseteket felderíteni is nehéz, nem véletlen, hogy ítélet is kevés születik ilyen ügyekben.

Annál is inkább, mivel csak akkor lehet valakit elítélni természetkárosítás bűntette miatt, ha sikerül bebizonyítani, hogy a tettét szándékosan követte el. Ha viszont nem, mert például azt állítja valaki, hogy kutyának nézett egy védett farkast – mint az a svájci állat feltételezett elpusztítása esetében a hatóságok látókörébe került illető esetében meg nem erősített értesülések szerint felmerült –, akkor marad a gondatlanság. Vagyis hiába tartottak házkutatást – előbb rossz ajtón dörömbölve a TEK-esek –, és vittek be állítólag valakit, hiába van meg az állat jeladós nyakörve, mindez nem feltétlenül elég ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene, és megvádolják a konkrét bűntett miatt.

Rossz címre mentek ki a svájci farkast kilövő vadászt kereső rendőrök
Egy gyanútlanul húsvétoló család szombatját tették emlékezetessé az ajtón bezúduló gépfegyveres kommandósok.

Sütő Dávid szerint a legtöbb, amit tehetünk jelenleg, hogy hagyjuk a nyomozókat dolgozni, mert bár a nagy nyilvánosság biztosan segít abban, hogy beszéljünk az ilyen jellegű bűncselekményekhez kapcsolódó, rendszerszintű problémákról, magát a nyomozást biztosan nem segíti. Bár a farkas tetemének megtalálása nem az egyetlen mód arra, hogy sikerüljön bizonyítani a szándékosságot, bizonyára kedvező lenne, ha meglenne – erről azonban nincs információ. Akár azt is meg lehetne állapítani, hogy milyen távolságból lett leadva a feltételezett lövés,

60–70 méterről pedig, távcsővel nem illik elnézni egy ilyen állatot

– mondta a természetvédő. Egy vadásznak ugyanis a lövés előtt meg kell bizonyosodnia arról, hogy pontosan milyen vadra lő, és hogy nincs-e veszélyben emberélet. Az Északi-középhegységben – ahol közismerten élnek fokozottan védett nagyragadozók – minden vadásznak tudnia kell erről, és fokozott figyelemmel kell eljárnia.

Hasonlóan vélekedett Földvári Attila, az Országos Vadászkamara szóvivője is, aki szerint egy képzett vadász a farkasok járta Borsodban „nem követhet el olyan hibát, hogy rálő egy, a nyakában láthatóan jeladót viselő farkasszerű kutyára”. Szerinte még abban az esetben sem feltétlenül lőne rá, ha mégis kutyaként vélne azonosítani egy ilyen állatot, amely vadat űzne, ejtene el vagy éppen támadna (ezekben az esetekben lőhet kutyára) „mert jobb a békesség” – utalt a kutyakilövések ugyancsak sok konfliktussal és rendre komoly médiafigyelemmel járó eseteire.

Kutyabalhék

Az Országos Vadgazdálkodási Adattárban elérhető adatok alapján a kutyakilövések gyakorisága az utóbbi évtizedekben a töredékére esett, az 1970-80-as években még 50 ezer feletti számban ejtettek el kóbor kutyákat a vadászok, ez az utóbbi években 3000 alá esett, miközben állatvédő szervezetek szerint több százezer kóbor kutya él Magyarországon. Kóbor kutyát a szabályok értelmében csak akkor lőhet ki vadász, ha hajtja, elejti a vadat vagy támad, a veszély másképp nem hárítható el és a gazdája felderítésére nincs közvetlen lehetőség. De a szóvivő emlékeztetett, hogy

minden lelőtt kutya mögött van egy felelőtlen tulajdonos.

Ezzel arra az előírásra utalt, hogy vadászterületen, erdőben a Szabálysértési törvény értelmében csak pórázon szabad kutyát sétáltatni, és sokan nem tartják ezt be. Azt mondja, egykori városi lakosként és kutyásként tisztában van vele, hogy kevés hely van, ahol szabadon sétáltatható a kutya, és ennek a következménye, hogy sokan az erdő szélen engedik el kedvencüket, de jelezte, ez nemcsak a vad, de a kutya szempontjából is kockázatos, és nem csak a vadászok miatt – „akik sokkal többször nem lőnek már kutyákra, mint megtehetnék, mert tartanak a balhétól” –, hanem mert a kutya megzavarhat akár egy vaddisznókocát is, ami gond nélkül nekiront, ha veszélyben érzi a kismalacait.

A kutyakilövések számának csökkenése mögött a Vadászkamara szóvivője szerint részben szemléletváltás áll, részben pedig, hogy átalakult a kutyatartás is: korábban sokkal többen éltek vidéken, sok kutyával, a frissen született almot sokszor kitették az erdőbe – ami ma már állatkínzásnak számít – és a falusi kutyák is szabadabban kószáltak.

Tévhitek, rossz megítélés, városi-vidéki ellentét

A védett fajokkal kapcsolatos jogszabályok ugyan bírnak valamilyen visszatartó erővel, de önmagukban nem képesek megakadályozni az illegális elejtéseket – mondja Sütő Dávid. Ami a jogszabályoknál jobban tudja befolyásolni, az az ember-vadvilág konfliktus feloldása, hogy párbeszédet alakítsunk ki és tartsunk fenn az érintetti csoportok között. Sokszor nem is feltétlen az ezekhez a fajokhoz tartozó egyedek által okozott közvetlen anyagi károk vagy a megélhetésre gyakorolt hatásuk az, ami ilyen esetekhez vezet, hanem az, hogy a szakértő szerint

nincsenek hatékonyan kezelve a társadalmi, kulturális és érzelmi tényezők, mint a különböző félelmek, tévhitek, az adott fajok negatív megítélése.

Fontos tudni, hogy ezek az állatok ugyan félelmetesek, de alapvetően nem veszélyesek az emberre. A statisztikai adatok alapján például Észak-Magyarországon sokkal nagyobb kockázatot jelent valaki testi épségére az autóvezetés, mint a nagyragadozók.

A medve nem játék, de egyszerűbb módon védekezhetünk ellene, mint gondolnánk
A nagyragadozók visszatelepülése, számuk növekedése nem mentes a konfliktusoktól: az állattartók haszonállataikat, a vadászok a vadat féltik tőlük, a kirándulók pedig saját testi épségüket. Pedig odafigyeléssel elkerülhetők lennének a kockázatok.

Az ilyen tettek indítéka ugyanakkor lehet egyfajta társadalmi ellenállás is, akár a központilag irányított természetvédelemmel szemben, amikor konfliktust szül a természeti erőforrások felhasználásának szabályozása, de a városi-vidéki ellentét is közrejátszhat, miszerint „nehogy már a városiak mondják meg, hogy olyan fajra vigyázzunk, amire nincs is szükség!".

Fontos lenne, hogy sajátjukénak érezzék ezeket a fajokat, büszkeséget jelentsen nekik, hogy ilyen állatokkal oszthatják meg lakóhelyük környezetét – mondta a természetvédő, aki szerint az érintett csoportokban elfogadott normák és szokások ugyancsak befolyásolják a védett, de konfliktusos fajokhoz fűződő viszonyt. „Ha nem foglalkozunk velük, ezek is alá tudják ásni, ellehetetleníteni az együttélés esélyeit a nagyragadozókkal.”

Biztos vadász volt, és minden vadász ilyen?

Az ilyen cselekmények szerinte a tisztességes vadgazdálkodással szemben is ellenérzéseket, bizalmatlanságot szülnek a társadalom nagy csoportjai körében. A svájci farkas elejtése elvileg segítheti a konfliktusos fajokra irányítani a figyelmet, de a bizalmatlanság légkörének fentebb jelzett kialakulása nehezíti a párbeszédet az érintett felek között,

most mindenki – köztük a természetvédelmi szakemberek is – picit ferde szemmel nézhetnek a vadászokra, így pedig nehezebb lesz megtalálni a megoldást,

vélte Sütő Dávid. A vadászok maguk úgy vélik, nem szerencsés, hogy sokan az ehhez hasonló kirívóan negatív példák alapján ítélik meg a közel 70 ezres vadászközösséget. Földvári Attila, az Országos Vadászkamara szóvivője szerint

az ismertté vált hasonló példák a vadgazdálkodás, vadászat egészéhez mérten elenyésző száma alapján nincs szó rendszerszintű problémáról.

Ráadásul egyelőre – amíg a nyomozati anyagokban nem szerepel, hogy a vádlott „X. Y. vadász” – csak vélelmezni lehet, hogy a svájci farkas feltételezett lelövése esetében is vadászról van szó.

Állítólag lelőtték a nálunk kószáló svájci farkast, a svájciak elítélik az orvvadászatot
Az értesülést egyelőre senki nem erősítette meg. A farkast megjelölő svájci szervezet jelezte, a sajtóból értesült a fejleményről, és elítélik az orvvadászatot.p>

Ennélfogva a kamara sem tud többet, mint bárki más, és nem tehet többet, minthogy várja az ítéletet, és ha valóban vadász az érintett, és jogerős elmarasztaló ítélet születik az ügyében, maga is meghozza a szükséges szankciókat – mondta a szóvivő. A kamarai szankciók hiányából azonban nem következik, hogy az illető zavartalanul tovább vadászhat, a rendőrség ugyanis – ha a feltételezett bűncselekmény súlya, mint akár ebben az esetben is, indokolja – nagy valószínűséggel elkobozza mind a vadászjegyet, mind az esetleg az illető által tartott fegyver(eke)t.

Minderről nem tudni biztosat M237 esetében. A rendőrség csupán annyit közölt, hogy természetkárosítás bűntette ügyében folytat eljárást a Nemzeti Nyomozóiroda. Illetve sajtóértesülések szólnak arról, hogy gyanúsítotti vallomást még nem vettek fel, vagyis a farkas lelövésével konkrétan még nem gyanúsítanak senkit. (Ez is megdönti az ügyben a közösségi médiában a hétvégén viharos terjedésnek indult, és egyes médiumok által is felkapott állítólagos gyanúsítotti vallomás eleve sok sebből vérző hitelességét, amiről azóta ki is derült, hogy valaki csak „poénnak" írta be egy vadászfórumra az ügyben várható védekezés logikáján ironizálva, és onnan kimásolva kezdett terjedni.)

A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy évente legfeljebb 4-5 hasonló eset történhet, amikor vadászok feltételezett elkövetői természetkárosításnak, de ő is elismerte, hogy nagy a látenciája a védett fajokat érintő bűncselekményeknek. „Az esetek nagy részében valószínűleg senki nem tudja meg, ha hasonló esemény történik egy 5000 hektáros vadászterület közepén.”

Most akkor hány ilyen ügy is volt?

Az esetek felderítésén kívül az ilyen az ügyekben esetleg született bírósági ítéletek kimazsolázása is embert próbáló feladat. Az Országos Bírói Hivatal anonimizált ítéletek tárában 153 találatot határozatot dob a kereső természetkárosítás kulcsszóra, de ezek közül nehéz kiszűrni azokat, amelyeket a svájci farkas esetéhez hasonlóan valamely konkrét védett állatfaj egyedének elpusztítása miatt hoztak, ráadásul egyes közismert, nagy figyelmet kiváltó esetek nincsenek is ott, legalábbis hiába kerestük az ítélet száma alapján

A nyomozással kapcsolatos nehézségeket jól jelzi a két évvel ezelőtti turai madármérgezés ügyében – amikor 118 mérgezett állat, zömében madár teteme került elő, köztük védett barna kánya, fokozottan védett barnak kánya, hamvas rétihéja és rétisas is – szintén természetkárosítás miatt zajló nyomozás. Hiába találtak jelentős mennyiségű méreggel átitatott csalit, hiába tartottak – a hvg.hu a hatóságok által meg nem erősített az ügyhöz közel álló forrásoktól származó információi szerint – házkutatást ebben az ügyben is valakinél, a természetkárosítás konkrét gyanúját megalapozó bizonyítékról egyelőre nincs hír. A rendőrség még erről az esetről sem közölt semmit a nyomozás érdekeire hivatkozva.

Van azonban ellenpélda is: tavaly négy helyi vadász ellen emeltek vádat egy fokozottan védett, kipusztulással fenyegetett és ugyancsak jeladóval ellátott barátkeselyű (és még négy egerészölyv) elpusztítása miatt. A fokozottan védett állat eltávolított jeladóját 2021-ben találták meg a Tisza mellett. Az eredetileg a folyóba dobott jeladóról a korabeli hírek szerint DNS-mintát is vettek, bár az a vádemelésről szóló rendőrségi közleményből már nem derült ki, hogy ezt mint bizonyítékot felhasználták-e a „nagyon aprólékos és mindenre kiterjedő” nyomozást követő vádemeléshez.

Tavaly ugyancsak történt vádemelés egy hivatásos vadász ellen, aki védett egerészölyveket fogott be élvefogó csapdákkal, majd a csapdába esett madarakat nyakukra tett hurokkal szedte ki, és vitte ismeretlen helyre – feltehetően elpusztította. Tevékenységéről rejtett vadkamerával videófelvételek is készültek.

Emlékezetes eset volt a 2014-es medveölés is, amikor egy vadász Salgótarján mellett lőtt meg egy medvét, de az állat nem pusztult el azonnal, hanem sebesülten elmenekült. A kétéves hímet később több más vadásszal együtt – az ügyben összesen 10 embert ítéltek el – kutyákkal keresték meg, majd lőtte agyon a másodrendű vádlott. Ezután hazacipelték és megnyúzták. Az első lövést leadó vadászt 600 ezer forint bírságra, két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a vadászattól. A másodrendű vádlott szintén 600 ezres bírságot, valamint 1 év, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, őt 3 évre tiltották el a vadászati tevékenységtől. A többiekre jórészt bírságokat (összesen 2 millió forint értékben) és vadászattól eltiltást mértek ki.

Tavaly született másik ítélet is természetkárosítás nyomán, akkor egy fideszes önkormányzati képviselőt bocsátották próbára, mivel illegálisan kereskedett medvebőrrel.

De a vadászkamarai szóvivő szerint a nagy látencia dacára is megalapozatlanok a vádásztársadalmat az üggyel kapcsolatban érő támadások, mert már meghaladottak azok a régi berögződések, amelyek hasznos és káros fajokra osztották az állatvilágot, és „már dúvadakról sem esik szó”, hivatalosan „egyéb apróvadfajoknak” nevezi a szakma a kárt okozó vadászható állatokat (pl. róka, aranysakál, borz, dolmányos varjú, szarka). Földvári tud olyan fiatal vadászról, aki a saját nagyapját beszélte le arról, hogy a régen megszokott módon alulról, sörétes puskával durrantson a varjúfészekbe. Emellett pedig mind a hivatásos-, mind a sportvadászképzés feltételei és követelményei is szigorodtak az utóbbi években, így például

hivatásos vadásszá már legalább középfokú, de sokszor inkább felsőfokú végzettséggel válhat valaki,

és a sportvadászképzés is komolyabbá vált, így például 2014 óta kötelező 100 órás tanfolyamon személyesen részt venni, és összetettebb a vizsgaanyag is.

Képünk illusztráció.

MTI Fotó: Kovács Attila

A szóvivő szerint a védett és szigorúan védett fajokat érintő bűncselekményekkel kapcsolatban egy dolgot érdemes hangsúlyozni a Vadászkamara részéről:

ez nem vadászati szabálysértés, hanem a Btk.-ba ütköző cselekedet.

Az ökoszisztémákat is elhervaszthatja a méhlegelők és a beporzók hiánya

Vadvirágos programok, zöld folyosók, méh-étkezdék – méhlegelők a hazai városokban

Méhlegelők: pár éve sokan értetlenkedtek miattuk, pedig kétszáz éve még aggódtak, hogy kevés van belőlük

Így vigyáz a méhekre a Győri Édes

tudatos mindennapok

Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni

Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.