Zhvg hvg.hu 2022. augusztus. 31. 17:36

Esővízzel oldanák meg a közterületek hűtését Bécsben

A város csatornarendszer-kapacitásának több mint kilencven százalékát az köti le, hogy a szennyvíztelepre vezessék a nagyjából tiszta esővizet, pedig sokkal jobb hasznát is tudnák venni.

Az esővíz 80 százaléka ott párolog el, ahol földet ér, a beépített, városi környezetben ez az arány azonban mindössze 5 százalék – ezen szeretnének változtatni az osztrák fővárosban.

Bécsben már évek óta kísérleteznek olyan, az esővíz helyszíni felhasználását segítő megoldásokkal mint a zöldtetők, az esővízgyűjtők, a víztározók, a szivacsváros-elv alapján átalakított utcák vagy éppen Aspern, az osztrák főváros új városrésze, ahol nagy területen alkalmazzák utóbbi elvet. A csapadék ott már nem a csatornahálózatba folyik, hanem beszivárog a talajba, mint a természetben, és a zöldterületeken keresztül fokozatosan elpárolog. A módszer előnye, hogy nemcsak kevesebbet kell öntözni, de a környék klímája is kellemesebb, hűvösebb. 

A Schedifkaplatznál található park felújításánál már szem előtt tartották az esővíz hasznosítását © PID / David Bohmann
Copyright: PID/David Bohmann

A bécsi szupermarketek parkolóiban zöld szigeteket terveznek létrehozni, és oda vezetnék a csapadékot, hogy elpárologva hűthesse az egyébként betonnal borított terület környezetét. A módszerrel azonban óvatosan kell bánni, mert a szennyezett esővíztől szennyezett lesz a talaj is. Ezekre a területekre egy- és kétnyári növényeket érdemes csak ültetni, és tíz-húsz évente ki kell cserélni a talajt, ha telítődött káros anyagokkal. Télen a sós hólevet pedig a csatornarendszerbe szabad csak vezetni. 

„A klímaváltozás miatt egyre forróbb és szárazabb nyarak várhatóak hirtelen, nagy mennyiségben lehulló csapadékkal. A forró levegő több vizet vesz fel, így a hőhullámok során sokkal több víz párolog el a talajból. Ilyen körülmények között minden csepp esőt meg kell becsülni és meg kell próbálni hasznosítani – idézte Christian Härtelt, a Bécsi Városháza Környezetvédelmi Ügyosztályának területfejlesztési osztályvezetőjét Bécs Város Külképviseleti Irodája. 

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.