Szombat napközben is elsősorban a Duna vonalában, illetve attól keletre alakulhat ki zivatar.
A tegnapi országszerte pusztító vihar után ma ismét megszaporodhatnak a zivatarok. Nagyobb számban a Duna vonalában és attól keletre számíthatunk zivatarokra (előbb jellemzően az Északi-középhegység térségében, a déli óráktól már a Duna-Tisza közén és a Duna vonalában, valamint az Alföld keletebbi vidékein is).
A zivatarokat leginkább az ország középső harmadán kísérheti felhőszakadás, emellett néhány átmeneti viharos széllökés és jégeső is társulhat hozzájuk. Elsősorban keleti megyékben néhány heves zivatar is előfordulhat (akár 85-90 km/h körüli átmeneti szélrohamokkal; illetve nagyobb méretű, akár 2 cm-t meghaladó jéggel kísérve).
Estétől fokozatosan mérséklődik a csapadékhajlam, de éjszaka, hajnalban főként az északkeleti tájakon, illetve a Dél-Dunántúlon még előfordulhat dörgés, villámlás. Szombat napközben is elsősorban a Duna vonalában, illetve attól keletre alakulhat ki zivatar, de a maihoz képest már kisebb számban. Az erősebb gócokat ekkor is kísérheti viharos (ált. 60-80 km/h) széllökés, jégeső, esetleg intenzív csapadék.
Ma napközben az Alpokalján a zivataroktól függetlenül is viharossá fokozódó északi szelet 70 km/h-át meghaladó lökések is kísérhetik, azonban estére veszít erejéből a légmozgás.
A csütörtöki vihar országszerte megbénította a vihar a tömegközlekedés egy részét, villámárvíz volt a Mecsekben, pusztított a vihar Dunaújvárosban, a fővárosban pedig beszakadt az út egy autó alatt a Batthyány térnél az eső miatt:
Villámárvizek sújtják az országot - percről percre a vihar hírei
Ítéletidő Pécsen, megbénította a vihar a budapesti tömegközlekedés egy részét, villámárvíz a Mecsekben, pusztító vihar Dunaújvárosban. A fővárosban beszakadt az út egy autó alatt a Batthyány térnél az eső miatt - minden hírünk egy helyen az országszerte pusztító viharról.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi
Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.