Sok fához pedig hozzá sem nyúlnak a tér átépítése közben. Megmenekül például két idős tölgy, amit még 1969-ben ültettek át a Tabánból.
Már épülnek a Blaha Lujza téri fáknak szánt kazetták – írja a fővárosi tér felújításáról szóló közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A betonból és aszfaltból kihámozott térre összesen 80 új fát ültetnek az ígéret szerint.
Az új fákat két fő szempont szerint választották ki: hogy túléljék a városi környezetet, és hogy elég árnyékot adjanak. A téren ezer négyzetméteres zöldfelület, illetve vízáteresztő térkőburkolat is lesz, de egy vízjátékot is ígérnek, ami a BKK szerint javítja majd a Blaha mikroklímáját.
A téren már meglévő fák vizsgálata közben a BKK arra figyelt fel, hogy a Márkus Emília utca elején két facsemete fáknak alkalmatlan helyen áll, ezért ezeket átültetik. Nyolc fa menthetetlen a szakvélemény szerint, ezeket kivágják. Hét másik egyszerűen útban van, így ezeket is kivágásra ítélték. Kilenc fát viszont egyáltalán nem bolygatnak a közlemény szerint. Köztük két olyan tölgy is megmenekül, amit 1969-ben ültettek a Blahára a Tabánból.
A tervezők elsődleges szempontként kezelték a megmaradó fák védelmét, ezért az új növénykazetták és a csatlakozó burkolatok magasságát a megmaradó fák talajszintjéhez igazítják. A tervek szerint Blaha Lujza tér felújítása jövőre készülhet el.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát
A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.