Közel egy évtizede ezer tonna veszélyes hulladék pihent egy azóta felszámolt veszélyeshulladék-szállítással foglalkozó cég telephelyén.
Több mint ezer tonna veszélyes hulladék várja sorsát egy már felszámolt cég kiskunhalasi telephelyén – számolt be az RTL Híradó még tavaly májusban. Most szintén a csatorna közölte, hogy kétszáz tonnát már elszállítottak, azaz még legalább nyolcszáz hátravan.
A mérgeket 2013-ban hagyta hátra egy azóta felszámolt veszélyeshulladék-szállítással foglalkozó cég a város határában lévő telephelyen, a kármentesítést most a Nemzeti Adó- és Vámhivatal koordinálja.
Az adóhatóság félmilliárd forintra becsüli a munka költségét, amit megpróbálnak a felelősökön behajtani.
A Greenpeace szerint nem kizárt, hogy a talaj is mérgezett. A környzetvédő szervezet korábban drónfelvételeket is bemutatott a kiskunhalasi telepről.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
400 ezer kiló veszélyes hulladékot szedtek össze a ráckevei Duna-ágnál
Háromezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki 30 kilométerre a magyar határtól
A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában
A politikai hegyomlás átmeneti időre elnapolva – így foglalható össze a maratoni választási sorozat második, vasárnapi fordulója Romániában.