A vállalást tevő 12 cég között van az Exxon Mobile is, ami eddig semmilyen elköteleződést sem volt hajlandó tenni a klímakatasztrófa elkerülése érdekében.
Egy sor olajipari nagyvállalat közösen vállalta, hogy termelésében csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátásának arányát – írja a Reuters. A klímavédelmi vállalást tevő cégek között olyanok vannak, mint a szaúd-arábiai Aramco, a kínai CNCP, vagy az amerikai Exxon Mobil. Velük együtt összesen 12 vállalat hozta létre az Olaj és Gáz Klímakezdeményezés (OGCI) nevű szervezetet.
Az OGCI tagjai abban egyeztek meg, hogy az upstream műveleteiknél, tehát a kitermelés és kutatás közben keletkezett szén-dioxid-kibocsátást hordónként 20-21 kilóra csökkentik 2025-ig – idézi a közleményt az arról szintén beszámoló Index. Összehasonlításként, 2017-ben átlagosan 23 kilogram CO2 kibocsátásával járt egy hordó olaj előállítása.
Akezdeményezés résztvevői emellett abban is megegyeztek, hogy közös módszerrel számítják ki ezeket az adatokat, eredményeikről pedig évesnte jelentést tesznek közzé.
A bejelentés már csak azért is jelentős előrelépésnek számít, mert a legnagyobb amerikai olajcég, az Exxon eddig még semmilyen vállalást nem volt hajlandó tenni a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. Adatközlésben sem járnak az élen, például a 2019-es kibocsátásukkal kapcsolatos adatokat még nem hozták nyilvánosságra.
Az OGCI tagjai: BP, Chevron, CNPC, Eni, Equinor, Exxon, Occidental Petroleum, Petrobras, Repsol, Saudi Aramco, Shell and Total. Ezek a vállalatok adják a világ földgáz- és kőolajtermelésének 30 százalékát.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Hat másodpercenként irtottak ki egy focipályányi őserdőt tavaly
Hiába a vállalások, messze vannak még az olajvállalatok a klímacéljaiktól
Miért nincs fegyver minden hezbollahosnál? Videóriport a háborús Libanonból
Izrael háborúja Libanonból nézve a legbizarrabb. Libanon megosztottabb, mint Magyarország, és veszélyesebb, mint Ukrajna. A helyszínen úgy tűnt: Izrael akkor is nagyot veszíthet itt, ha nyer. Földes András videóriportja.