Zhvg hvg.hu 2020. június. 17. 12:34

Minden termékén megjeleníti az Unilever, hogy mekkora az ökolábnyoma

A cég összes termékét karboncímkével látják el, így tudni fogjuk, mekkora üvegházhatásúgáz-kibocsátással járt az előállítása és a szállítása annak, amit megveszünk.

Zhvg
Friss cikkek a témában

Az Unilever 2039-re tűzte ki, hogy nullára csökkenti a kibocsátását a teljes beszállítói láncában is. Ezt pedig nem csupán úgy szeretnék elérni, hogy pénzzel megváltják ezt úgy, hogy támogatnak faültető kezdeményezéseket – írta a Bloomberg.

Az Unilever által bejelentett új klímastratégia részeként erdőirtásmentessé is teszik az ellátási láncukat, így nem használnak majd ilyen területről számazó pálmaolajat, szóját, teát, papírt és kakaót. Bár kiemelik azt is, egyelőre harmadik felekre tudnak csak támaszkodni azon a téren, hogy ezt tanúsítsák számukra.

Szintén a vállalások keretén belül a cég összes, 70 ezer termékét látják el széncímkével a sampontól a kávén át a majonézen keresztül a dezodorig. Egyelőre nincs egy bevett, elfogadott rendszer ezzel kapcsolatban a tanúsításra, így az Unilever annak is tudatában van, hogy ezért a cég szavának kell hinniük a fogyasztóknak. „Ez egy nagy vállalás. De tisztán látjuk, hogy a vásárlók tudni akarják, hogy amit használnak, annak milyen környezeti lábnyoma van” – tette hozzá Marc Engel, az Unilever globális ellátási láncokért felelős vezetője.

Ehhez egy olyan rendszert építenek ki, amiben minden egyes számlán szerepeltetnie kell a beszállítóknak a termék és szolgáltatás szénlábnyomát és több céggel és szervezettel is együttműködnek majd, hogy gyűjtsék, megosszák és közzétegyék a termékek lábnyomára vonatkozó adatokat.

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.