A Star Wars Amerika nagyságát hirdeti – nem a dicső múltat, hanem a jövőt.
Mostanra mindenkinek tele van padlása, töke és hócipője a Star Wars-mániával – a genderőrület ehhez képest jelentéktelen underground mozgalom –, jön ki az emberek könyökéből a főcímzene, és csak folyik rendületlenül címlapokról, képernyőről, Facebookról. Mintha a világ valaha volt legnagyobb marketingkampánya zúdulna ránk. Bár van reklám bőven, a jelenséget nem ez működteti. Önként ugrik a média minden hírre és filmtöredékre, mintha a Disney fizetne érte – de nem teszi. A HVG címlapjára sem pénzért került (sajnos!), hanem mert fajsúlyos, fontos téma. És a napi hírekben is azért szerepel, mert a kedves olvasó kattintja, mintha neki bezzeg fizetne valaki ezért. Pedig pont hogy ők csengetnek: mozijegyért, Star Wars-zokniért és yodás virsliért.
Így működik a mítosz. A Star Wars csaknem negyven év legnagyobb hatású kulturális terméke. Alig akad ember a bolygón, aki ne értené az innen eredő szállóigéket és metaforákat. Ismertsége világvallások sztorijaival van versenyben – de nem állítja magáról, hogy tényvalóság, ezért a jedik nevében se robbantgatni, se boszorkányt égetni nem szokás.
Nézz az ég felé
A Star Wars persze szintézise mindenféle régi mesének. Jelentős ugrás azonban, hogy ez a mítosz a jövőről, de legalábbis űrhajókról szól. A sci-fi 1977 óta lassan szubkultúrává szorult vissza – nem utolsósorban a fantasy sajnálatos térhódításának köszönhetően –, de képes volt arra, hogy felemelje az ember fejét saját pitiánerségéből a jövő és a csillagok felé. Ennek az elvirágzott műfajnak életerős túlélője és reménye a Star Wars.
Születtek mélyebb értelmű és tartalmasabb művek – szigorú osztályozás szerint a Star Wars is fantasy, csak űrhajókkal –, de sem az Alapítványból, se a Dűnéből, vagy Lem könyveiből nem készült kasszasiker-sorozat. Talán nem is voltak alkalmasak, hogy tízmilliók élvezzék őket. Márpedig a mítosz berobbanásához szükséges a kritikus tömeg. Ehhez ez kellett: kardozás, varázslat, gigantikus csillagrombolók és érdekes lények, meg a mese.
Ami nem kellett hozzá, az a csillagos-sávos lobogó. Készültek-készülnek hazafias filmek odaát is, némelyik belföldön egészen sikeres, de világot nem hódít. Azt olyasmivel lehet, amit ért és élvez az is, akit a nemzeti nagyság önmagában nem nyűgöz le, például mert külföldi, vagy mert jobb az ízlése. És annak ellenére, hogy a jedik nem éneklik a himnuszt és alapvetően semmi közük a dicső múlthoz, ott van benne a western, a cowboyok, az egész amerikaiság. Generációk nőttek fel vele, és tanulták meg, hogy Amerika menő. És nem attól, hogy a hagyományain kotlik, hanem attól, ami újat alkot.
Pénz, na az viszont kellett a csillagrombolókhoz és a lényekhez. A hetedik epizód költségvetése hatvanmilliárd forint körül alakult. Ennek ugyan többszörösét fogja behozni, de hát hol van ennyi fölösleges pénz erre, ugye? Csak Amerikában. Hiába, saját mítoszt csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak!
Sajnos az igazság az, hogy ennyi fölösleges pénzünk nekünk, magyaroknak is van. Ennek a négy-ötszörösével eddig azt értük el például, hogy KINT VAGYUNK AZ EB-N, ÉJJÁÉJJÁÓ! Ott ugyan hülyére fognak verni minket, de akkor is kint voltunk! Meg olimpiát is rendezünk a tízszereséből, ha kell! Ez azért van akkora, mint egy hülye csillagromboló, nem?
Nem. Nincs. Nyúlszar hozzá képest, valahol a Tatooine bolygón a homokban. Ha a világbajnokságot nyerjük meg, akkor se lesz sem a magyar válogatott, sem Kossuth Lajos amerikai virsli csomagolására nyomva. Nem azért, mert minket, kicsiket direkt elhallgatnak, hanem mert a maszturbációnk tökéletesen érdektelen a Skywalker családhoz képest.
Ez a lecke nemcsak Magyarországnak szól, hanem egész Európának. Oké, nem versenyezhetünk a hadseregükkel és az atomarzenáljukkal, de kitalálni dolgokat nekünk is volna lehetőségünk, ha nem elégednénk meg fonnyadt babérjainkkal. A galaxis azoké lesz, akik a jövőbe bámulnak ábrándozva, és nem a múltba. Lehet utánuk csinálni, semmi akadálya, csak sokáig fog tartani – ugyanis nem véletlen, hogy onnan indult el ez a legenda. Az első lépés beülni a moziba, engedni, hogy átjárjon bennünket az Erő, aztán számon kérni, hogy hová lett a horizontunkról a jövő. Hátha visszatalálunk legalább a jelenbe.