Egy türkménbasi nem tévedhet. Ha viszont igaza volt, akkor nem akarhat türkménbasi lenni.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Bizonyára észrevette az arca helyén éktelenkedő segget, ami a minap nőtt oda. Megértem, ha nem aggódik különösebben, kezelték már ilyennel, és mindig elmúlt legfeljebb egy hét alatt. Most legfeljebb azért lehet súlyosabb az ügy, mert nem holmi tandíjról vagy nyugdíjakról van szó, hanem valódi nemzeti sorskérdésről, tudniillik hogy hol is van Kompország helye: Keleten vagy Nyugaton.
Néhány éve még gyújtó hangú beszédben tett hitet a Nyugat mellett, a Kelet ellenében. Valami csudálatos volt, egy Lenin svungjával beszélt, bár csak egy gázvezetékről tárgyalgatott a szoci kormány éppen, de azért jól megmondta nekik, hogy a Kelet, az fuj, a keleti politika métely. És hogy micsoda betegesség a Nyugat bukásáról prédikálni.
Aztán amikor cáratyuska lesz a forradalmárból, akkor már olyan alapvető gondjai nincsenek is a cársággal. Én ezt megértem, sokkal kényelmesebb úgy kormányozni, ha nem lehet az embert csak úgy leváltani, nem derülnek ki a stiklijei, és tudja minden alattvaló, hogy megütheti a bokáját, ha sokat pofázik.
De mégis, itt van ez a 2007-es szöveg, sajnos ez már kiszivárgott, a gennyes unió miatt nem sikerült kézbe venni az internetet és regisztráltatni az összes rohadt bloggert; előásták, és most röhögnek. Valamit erre lépni kéne.
A varázsige kézenfekvő minden normális ember számára, csak az igazán elviselhetetlen seggfejek nem tudnak élni vele. Úgy hangzik, hogy „bocsánat, tévedtem”.
Mármint a mindennapi életben csak a legnagyobb bunkók nem tudják ezt kimondani, de van még egy speciális eset, amikor ez kerülendő. Ugyanis aki tévedhetetlen türkménbasi szeretne lenni, az nem engedheti meg magának, hogy beismerje a hibáit.
Többek között ezért olyan szar türkménbasik uralma alatt élni.
Mert tegyük fel, hogy bemegy Orbán Viktor egy tévéstúdióba, ott a betanított majom felteszi neki az előre megírt kérdéseket, és ő bevallja, hogy megváltozott a véleménye. És a Kelet nem is szegényít el, pláne nem mételyez, a Nyugat viszont nekünk nem pálya, igenis félázsiai népnek minimum félázsiai berendezkedés való, szóval a terv az lenne, hogy szépen áthajózunk Ázsiába, gyorsnaszáddal pár nap alatt odaérünk. És akkor majd nálunk is olyan szép nemzeti egység lesz, mint az oroszoknál, vagy Azerbajdzsánban meg Iránban, ahol nincs buzulás se például. Arra nem is kérdezne már rá a betanított majom, hogy tehát amikor a Fujgyurcsány a Déli Áramlatról tárgyalt, akkor az eszerint nem is volt igazából hazaárulás. Ennyi elég lenne, választás után se volna oka pattogni senkinek: meg lett mondva előre, hogy ez jön.
Semmi kétség egyébként: ez az ország megválasztaná Orbán Viktort akkor is, ha holnap felvenné a Vlagyimirovics nevet. Van egy-két millió ember és már most egy komplett államapparátus, amely kész már tegnaptól nyomni az új szöveget, személyesen üdvözölni az ajatollahokat, és el is hinni, hogy boldogabbak lennénk, ha nem kellene szabadon élnünk. Aztán persze hamar rájönnének, hogy abban a varázslatos feudalizmusban sem lehet mindenki királylány vagy királyfi, a jobbágynak viszont elég pocsék az élete, és nincs hova fellebbeznie. De akkor már késő lesz, és helyükön lesznek a hajdúk.
Csakhogy ez azt jelenti, hogy ha nekünk olyan vezérünk lesz, amilyen keleten divat, akkor erre az emberre szokatlanul sok mindent bízunk rá, és akkor sem fogunk megszabadulni tőle, ha még jobban meghülyül, pedig már most is lehetnek kétségeink. Viszont épp most vallotta be, hogy a legfontosabb kérdésekben is kapitálisat képes tévedni. Felül például olyan meséknek, hogy a Nyugat valami jó dolog, a diktatúra meg kellemetlen.
Hát hogyan bízhatjuk az ország sorsát és a gyerekünk uzsonnáját egy ilyen hebehurgya fazonra? Megkapja a teljhatalmat, aztán megint meggondolja magát, és csinál ide egy skandináv demokráciát melegházassággal meg szabad sajtóval? Hát vállalhatjuk ezt a kockázatot?