Az orosz külügy szerint kockázatos lehet az ünnepek alatt az USA-ban, Kanadában vagy az unió legtöbb országában tervezett nyaralás.
Oroszország szerdán kijelentette, hogy annyira konfliktusossá vált a kapcsolatuk az Egyesült Államokkal, hogy az orosz állampolgároknak nem szabad az Egyesült Államokba, Kanadába és egyes uniós országokba utazniuk, mert fennáll a veszélye annak, hogy az amerikai hatóságok levadásszák őket – írta meg a Reuters.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője beszélt arról, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolatuk a szakadék szélére került. „A Washington hibájából megromlott kapcsolat miatt az Amerikai Egyesült Államokba magánúton vagy hivatalos okokból tett utazások komoly kockázatokkal járnak” – mondta a szóvivő egy szerdai sajtótájékoztatón. Továbbá arra kérte a lakosságot, hogy az ünnepek alatt ne utazzanak se az USA-ba, se Kanadába, illetve néhány országot leszámítva az Európai Unióba se.
Orosz és amerikai diplomaták szerint a két ország viszonya az ukrajnai háború miatti nézeteltérések nyomán rosszabb, mint az 1962-es kubai rakétaválság óta bármikor. A helyzethez nagyban hozzájárul, hogy Ukrajna amerikai és brit rakétákkal csapott le orosz területre, míg Putyin aláírta, hogy még több esetben vethet be Oroszország atombombát. Moszkva és Washington egyaránt azzal gyanúsítja egymást, hogy koholt vádakkal tartják fogva egymás állampolgárait.
A kiemelt képen Marija Zaharova látható. Forrás: SEFA KARACAN / ANADOLU / Anadolu via AFP