Világ HVG 2024. december. 06. 15:23

A szíriai lázadók vezetője szerint már halott az Aszad-rezsim

Abu Mohammad al-Dzsoláni a rezsim bukása utáni terveikről is beszélt.

A szíriai lázadók célja, hogy megdöntsék Bassár el-Aszad elnök hatalmát – mondta Abu Mohammad al-Dzsoláni, a lázadókat irányító fő csoport, a Hajat Tahrir as-Sám (HTS) vezetője a CNN-nek. 

„Jogunk van minden rendelkezésre álló eszközt felhasználni e cél eléréséhez. A rezsim vereségének magjait már elültettük. Bár az irániak megpróbálták feléleszteni, időt nyerve neki, később pedig az oroszok is támogatták. De az igazság továbbra is az: ez a rezsim halott” – jelentette ki. 

Arra a kérdésre, hogy az Aszad-rezsim megdöntése után mik a terveik, Dzsoláni azt mondta, hogy egy intézményeken és egy, „a nép által választott tanácson” alapuló kormány létrehozását tervezik. 

Amióta több mint egy hete kitörtek a Szíria északnyugati részén lévő területükből, a lázadók gyorsan haladtak előre: elfoglalták az ország második legnagyobb városát, Aleppót, majd a stratégiai fontosságú Hama városát. Az offenzíva hatalmas csapást mért Aszadra és támogatóira Iránban és Oroszországban, miközben újra fellángolt az évek óta nagyrészt szunnyadó polgárháború. 

Asszad győztesnek érezte magát Szíriában, de aztán megindultak az iszlamisták

Újra lángba borulhat Szíria, miután iszlamista lázadók elfoglalták az ország második legnagyobb városát, Aleppót. Basar Asszad szír elnök hatalma újfent külső segítségen múlhat.

A szíriai ellenzéki erők decentralizáltak és különböző ideológiákat vallanak, de közös céljuk az Aszad-rezsim megdöntése. A HTS egy korábbi al-Kaida-tagszervezetből alakult, és bár Dzsoláni igyekszik elhatárolni csoportját a szélsőséges iszlamista terrorszervezettől, az Egyesült Államok 2018-ban külföldi terrorista szervezetnek minősítette a HTS-t, Dzsolánira pedig 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki. 

Dzsolániról és a szíriai helyzetről alábbi cikkünkben olvashat bővebben: 

Kiskirályságot épített magának Idlíbben a szíriai iszlamista vezér, aki most Asszad elnök hatalmát veszélyezteti

Nem is olyan régen Szíria legszegényebb tartománya volt a török határ melletti északnyugati Idlíb. Az utóbbi években azonban a leggyorsabb gazdasági növekedésnek örvendő területté vált a polgárháború által jelentős mértékben elpusztított és elszigetelt arab országban. A tartomány azonos nevű székhelyén itt-ott bevásárlóközpontok és tetszetős házak sorakoznak, van vidámpark, két állatkert, futballstadion és egyetem is, ahol 18 ezer diák tanul – természetesen szegregált oktatásban.

Hirdetés