A katonai szövetség több ezer katonája és ezer harci járműve vonult fel.
Finnország NATO-csatlakozása óta az első tüzérségi gyakorlatot tartják az északi országban, mindössze 100 kilométerre az orosz határtól – írja a Euronews.
A nagyszabású hadgyakorlaton a NATO több mint 3600 katonája és 1000 harci járműve vesz részt. A gyakorlat célja az interoperabilitás, azaz az együttműködő képesség gyakorlása Európa egyik legnagyobb, 1200 négyzetkilométeres lőterén, sarkvidéki körülmények között.
„Azért vagyunk itt, hogy megnyugtassuk partnereinket és szövetségeseinket: képesek vagyunk nehéz környezetbe települni, bármilyen körülmények között gyakorlatozni, szövetségesként és partnerként többféle konfigurációban is megszervezni magunkat” – mondta John Rafferty, az amerikai 56. tüzérségi parancsnokság parancsnoka.
Finnország 2023 áprilisában lett a NATO teljes jogú tagja, miután a magyar Országgyűlés utolsó előttiként hagyta jóvá Finnország csatlakozási kérelmét, majd utolsóként Törökország is hozzájárult.
Nyitókép forrása: AFP / Jonathan Nackstrand