Világ hvg.hu 2024. szeptember. 24. 05:49

A férfi, aki Floridában merényletet akart elkövetni Donald Trump ellen, levélben írt arról, hogy meg akarta ölni a volt elnököt

150 ezer dollárt ajánlott fel annak, aki helyette „befejezi a munkát”.

A férfi, akit azzal gyanúsít az FBI, hogy szeptember 15-én merényletet akart elkövetni Donald Trump ellen egy floridai golfpályáján, egy kézzel írt, a világnak címzett levélben írt arról, hogy meg akarta ölni a volt elnököt, valamint az autójában egy kézírásos lista volt arról, hogy mikor és hol fog feltűnni az üzletemberből lett politikus.

Az ügyészség, amely bizonyítékként mutatta be a feljegyzést, egy hétfői meghallgatáson azt kérelmezte, hogy Ryan Wesley Routh a tárgyalásáig őrizetbe maradhasson, ne engedjék szabadon – írja a The Guardian.

„Ez egy Donald Trump elleni merénylet volt, de kudarcot vallottam. Igyekeztem megtenni minden tőlem telhetőt, mindent beleadtam. Most már rajtatok múlik, hogy befejezitek-e a munkát. 150 ezer dollárt ajánlok fel annak, aki megteszi” – áll a feljegyzésben, amelyben a férfi arra is utal, miért neheztel a volt elnökre.

Mint írja, Donald Trump gyerekesen viselkedett, amikor megszakította a kapcsolatot Iránnal, és ennek köszönhetően eszkalálódott a helyzet a Közel-Keleten. Routh ezzel vélhetően arra utal, hogy a volt elnök 2018-ban úgy döntött, az Egyesült Államok visszalép az Iránnal kötött nukleáris megállapodástól.

A cetlit néhány lőszerrel és egyéb tárgyakkal egy dobozban helyezték el, amit egy meg nem nevezett illető házánál hagytak. A személy Routh letartóztatása után kereste fel a hatóságokat.

Mint korábban írtuk, Routh az X-oldalán több olyan bejegyzést is közzétett, amelyekben Donald Trumpot bírálta, egyes kommentekben a Trump elleni júliusi pennsylvaniai gyűlésen elkövetett merényletre is utalt. Egy áprilisi, Biden elnök fiókját megjelölő posztban pedig azt írta: „Tartsuk meg Amerikát demokratikusnak és szabadnak”.

Routh Hawaiin élt, az építőiparban dolgozott vállalkozóként, de Észak-Karolinához is kötődik, ahol a nyilvántartások szerint 2012-ben párt nélküli, „független” szavazóként regisztrált. Az észak-karolinai állami választási hivatal szerint idén márciusban szavazott az állam demokrata előválasztásán, illetve több mint 100 dollárt adományozott az ActBlue-nak, amely a demokraták adománygyűjtő platformja – igaz, 2016-ban még Donald Trumpra adta le a voksát.

2016-ban még Trumpra szavazott, most meg le akarta lőni

Az 58 éves Ryan Routh a hatóságok szerint egy bozótosban bújt meg a fegyverével, alig 4-500 méterre a gyanútlanul golfozó republikánus elnökjelölttől.

Hirdetés