Világ hvg.hu 2024. június. 07. 08:42

Az amerikai kongresszus előtt mond beszédet az izraeli miniszterelnök, nagyon meghatotta a lehetőség

Legutóbb kilenc évvel ezelőtt volt alkalma ilyen keretek között felszólalni.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy “az igazságot fogja bemutatni” a Hamász elleni gázai háborúról, amikor július 24-i washingtoni látogatása során felszólal az amerikai kongresszus előtt – írja az MTI.

Netanjahu, akit még május végén hívtak meg, a képviselőház és a szenátus együttes ülésén fog felszólalni – közölte Mike Johnson, a képviselőház elnöke és Mitch McConnell, a szenátus vezető republikánus politikusa közleményben.

“Nagyon meghatott, hogy lehetőségem van képviselni Izraelt a Kongresszus mindkét háza előtt, és bemutatni az igazságot a jogos háborúnkról azok ellen, akik meg akarnak semmisíteni minket” – idézték Netanjahut.

A kongresszusban külföldi vezetők által mondott beszéd az Egyesült Államok közeli szövetségesei számára fenntartott megtiszteltetés. Benjámin Netanjahu már három ilyen beszédet mondott, a legutóbbit 2015-ben.

Ami az USA és az Izrael között viszonyt illeti, néhány héttel ezelőtt Joe Biden felháborítónak nevezte, hogy az ICC főügyésze elfogatási parancsot kért Benjamin Netanjahu ellen, miközben korábban telefonon közölte az izraeli elnökkel, hogy ellenzi Rafah ostromát, nemrég pedig sürgette Izrael vezetését, hogy támogassa azt a többlépéses javaslatot, amivel rendezni kívánják a helyzetet.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.