A kilövésre azt követően került sor, hogy a dél-koreai elnök, a japán miniszterelnök és a kínai miniszterelnök csúcstalálkozót tartott, amelyen megerősítették elkötelezettségüket a Koreai-félsziget békéjének előmozdítása mellett.
Észak-Korea hétfőn kilőtt egy feltételezett katonai kémműholdat, de a szerkezet röviddel a kilövés után darabjaira hullott – közölte a dél-koreai hadsereg.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának (JCS) közleménye szerint nem sokkal este 11 óra előtt észlelték a gyaníthatóan műholdat hordozó rakétát, amelyet az ország északnyugati részén fekvő Tongcsang-ri területéről dél felé, a Sárga-tenger felett indítottak útjára.
A lövedéket azonban két perccel később darabjaira hullva, törmelék formájában észlelték az ország vizeinek felszínén – közölte a JCS, megjegyezve, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok hírszerző hatóságai között részletes elemzés folyik arról, hogy a lövedék szabályosan repült-e.
Phenjan korábban értesítette Japánt, hogy valamikor június 4-e előtt műholdat fog fellőni, és a biztonság érdekében elővigyázatosságból három olyan területet jelölt ki, ahová rakétatörmelék visszahullhat. A kilövés a nyolcnapos indítási ablak első napján történt.
A kilövésre azt követően került sor, hogy hétfőn Szöulban Jun Szogjol elnök, Kisida Fumio japán miniszterelnök és Li Csiang kínai miniszterelnök háromoldalú csúcstalálkozót tartott, és megerősítették elkötelezettségüket a Koreai-félsziget békéjének előmozdítása mellett. A csúcstalálkozó során Jun és Kisida is sürgette Észak Koreát, hogy vonja vissza a kilövési tervet.
„Bármilyen ballisztikusrakéta-technológiával végrehajtott indítás megsértené az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát, és aláásná a regionális és globális békét és stabilitást” – mondta Jun dél-koreai elnök a találkozó előtt.
Phenjan nem sokkal később megerősítette, hogy felderítő műholdat akart pályára állítani, de a kísérlet sikertelenül végződött, mert a rakéta első fokozata felrobbant a levegőben.
Észak-Korea tavaly novemberben sikeresen pályára állította első katonai kémműholdját. Kim Dzsongun észak-koreai vezető megfogadta, hogy 2024-ben három ilyen objektumot állít pályára.
(Nyitóképünk illusztráció.)