Világ hvg.hu 2024. május. 22. 16:58

Lemondott a pártvezetésről a német AfD EP-listavezetője, aki szerint az SS nem minden tagja volt bűnöző 

A politikus mögül először a francia szélsőjobboldali partnerpárt, a Nemzeti Tömörülés, majd saját pártja hátrált ki.

Európai parlamenti választások
Friss cikkek a témában

Lemondott a német szélsőjobboldali AfD elnöke, Maximilian Krah, miután pártja eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől – írja a The Guardian

Krah, aki pártja listavezetője az EP-választásokon, az X-en megjelent közleményében úgy fogalmazott, pártja egységének megőrzése érdekében nem vesz részt ezentúl az AfD kampányrendezvényein, és távozik a párt szövetségi végrehajtó bizottságából is. 

Az ügy háttere, hogy Krah a La Repubblica olasz napilapnak adott interjújában kijelentette: „Soha nem fogom azt mondani, hogy minden ember, aki valaha SS-egyenruhát viselt, az automatikusan bűnöző lett volna.” Arra a kérdésre, hogy a náci párt fegyveres alakulatának tagjait háborús bűnösöknek tartja-e, Krah azt felelte: „Bizonyos, hogy magas százalékban bűnösök voltak, de nem mindenki volt az.” 

Az SS tagjai felügyelték és irányították egyebek mellett a náci koncentrációs táborokat, és tömegével követtek el háborús bűncselekményeket. A második világháború utáni nürnbergi perben az SS-t bűnszervezetnek nyilvánították. 

Marine Le Pen pártja, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés már az interjú megjelenése után, kedden jelezte, hogy nem akar a jövőben egy frakcióban dolgozni az AfD-vel az Európai Parlamentben. Jordan Bardella, a párt elnöke a TF1 televízióban elmondta: úgy véli, az AfD „vörös vonalakat” lépett át, és emiatt az EP-választás után pártja új szövetségeseket keres, és nem fog tovább az AfD képviselői mellett ülni. Arra a kérdésre, hogy a két párt közül melyik fog távozni az Identitás és Demokrácia nevű európai parlamenti képviselőcsoportból, Bardella azt mondta, hogy a választás után az EP-ben a frakciókat újrarendezik. 

Ahogy a hvg.hu is megírta, április végén a német hatóságok őrizetbe vették Krah asszisztensét, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Európai Parlamentben folytatott tárgyalásokról információkat osztott meg a kínai hírszerzéssel, illetve Németországban tartózkodó kínai ellenzékiek után kémkedett Peking megbízásából. Krah brüsszeli irodáját is átkutatták, mert őt tanúként kezelik az ügyben. 

Az AfD EP-listájának második helyén szereplő Petr Bystronnal szemben pedig május közepén indított vizsgálatot a müncheni főügyészség vesztegetés és pénzmosás gyanújával. Emiatt – a pártvezetés kérésére – már ő is mellőzi a nyilvános szerepléseket a kampányban.

Hirdetés