Világ hvg.hu 2024. január. 12. 06:14

Észak-Korea először orosz turisták számára nyílik meg

Több mint háromévnyi komoly határlezárások után ők lehetnek az első külföldiek, akiket beengednek az országba.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Egy orosz csoport tagjai lehetnek az első turisták, akiket a koronavírus-járvány miatt 2020-ban bevezetett határzár után beengednek Észak-Koreába – írja a Reuters.

A Kim Dzsong Un által vezetett diktatúra a COVID-19 terjedése idején a világ egyik legszigorúbb határellenőrzését vezette be, és az elmúlt több mint három évben soha nem nyitotta meg teljesen újra a határait a külföldiek előtt.

Az észak-koreai utazás lehetőségét egy vlagyivosztoki székhelyű utazási iroda hirdette meg. A négynapos túra február 9-én indul, és az online útiterv szerint Phenjanban és egy síparadicsomban is lesznek megállók.

Az erről szóló Telegram-posztban azt írják, hogy a turistaút lehetőségét akkor szervezték le, amikor Oroszország távol-keleti, Észak-Koreával határos Primorszkij Kraj régiójának kormányzója decemberben Phenjanba látogatott tárgyalásokra.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Kim Dzsong Un és Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptemberben Kelet-Oroszországban tartott csúcstalálkozót, ahol a nemzetközi szankciók ellenére gazdasági, politikai és katonai téren az együttműködés elmélyítését ígérték. A felmelegített orosz-észak-koreai barátságról itt írtunk részletesebben:

Putyin kényszerűségből felmelegítette az örök és megbonthatatlan barátságot Észak-Koreával

A kölcsönös érdek ismét egymás mellé sodorta Oroszországot és Észak-Koreát, mely utóbbit Moszkva a Szovjetunió szétesése után magára hagyott.

Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai korlátozzák az Észak-Koreával való üzletkötést az ország nukleáris fegyver- és ballisztikusrakéta-programja miatt, ezek a turizmusra általában nem vonatkoznak.

A világjárvány kitörése előtti évben Észak-Koreában megugrott a kínai turisták száma, akik a szöuli székhelyű NK News becslése szerint 2019-ben akár 175 millió dollár többletbevételt is biztosíthattak a pénzszűkében lévő országnak.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.