Világ hvg.hu 2024. január. 10. 18:54

Uniós biztos: Trump már 2020-ban megmondta, hogy katonai támadás esetén sem segít az EU-nak

A volt amerikai elnök állítólag azt is mondta, hogy a NATO „halott”.

Thierry Breton francia uniós biztos szerint Donald Trump volt amerikai elnök zárt ajtók mögött már 2020-ban arra figyelmeztette az Európai Unió vezetőit, hogy az Egyesült Államok nem fog az EU segítségére sietni, ha katonai támadás éri – írja a Politico.

„Meg kell értenetek, hogy ha Európát támadás éri, mi soha nem fogunk eljönni, hogy segítsünk és támogassunk benneteket” – mondta Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa szerint Trump Ursula von der Leyennek, a Bizottság elnökének a 2020-as davosi Világgazdasági Fórumon.

„Egyébként a NATO halott, és mi kilépünk, kilépünk a NATO-ból” – hangoztatta Trump a Breton szerint rendkívül feszült találkozón hozzátéve, hogy "mellesleg 400 milliárd dollárral tartoztok nekem, mert nem fizettétek ki, ti németek, amit a védelemre kellett volna".

A Politico szerint Breton a történetet egy kedden, az Európai Parlament brüsszeli épületében tartott rendezvényen mondta el, ugyanis Brüsszelben nagyon tartanak attól, hogy Trump visszatérhet az amerikai elnöki székbe.

A rendezvényen Breton azt szorgalmazta, hogy az EU növelje saját önvédelmi képességeit Oroszország ukrajnai háborúja közepette, és egy 100 milliárd eurós alap létrehozását is felvetette a fegyvergyártás felpörgetése érdekében.

„Jobban tudjuk, mint valaha, hogy magunkra vagyunk utalva. NATO-tagok vagyunk szinte mindannyian, és természetesen vannak szövetségeseink, de nincs más lehetőségünk, mint drasztikusan növelni ezt a pillért, hogy készen álljunk, ha bármi történik” – hangsúlyozta Breton.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.