Szubhi Fervana a testvérével nagy összegeket biztosított a Hamász számára, amiből a szervezet a terroristák fizetését és harci felszerelések beszerzését fedezte.
Légi csapásban vesztette életét Szubhi Fervana, aki korábban több tízmillió dollárnak a Hamászhoz való eljuttatásában segédkezett – írja az izraeli hadsereg (IDF) közleményére hivatkozva a Jerusalem Post. A pénzembert egy Rafah elleni akció keretében, a Sin Bet és a katonai hírszerzés közreműködésével iktatták ki.
Az IDF közleménye szerint Fervana és testvére nagy összegeket utalt a Hamásznak, amely azokat többek között a terroristák fizetésére és katonai felszerelések beszerzésére fordította. A testvérek a pénzeket a Hamsat nevű cégükön keresztül juttatták el a szervezetnek.
Az IDF szerint a Hamász a Fervana fivérekhez hasonló pénzembereket használja arra, hogy pénzmosás útján a világ minden tájáról szerezzen valutát, így elkerülve a szigorúan ellenőrzött nemzetközi bankrendszerek használatát.
Amerikában tanult a Hamász pénzgyűjtője, aki magának is szerzett pár milliárd dollárt
Másfél évtizedet élt az Egyesült Államokban, ahol doktori címet is szerzett Musza Abu Marzuk, a Hamász politikai vezetésének egyik legbefolyásosabb tagja, a szervezet pénzgyűjtője és kvázi külügyminisztere.