Nagy kínai felháborodás kísérte Joe Biden elnök azon döntését, ami 80 millió dollárnyi amerikai közpénzt juttatott el Tajvannak – derül ki a BBC anyagából. A felháborodás mértéke első ránézésre abból a szempontból is érthetetlen, hogy 80 millió dollár egy ilyen támogatás általános mértékéhez viszonyítva nem sok pénz, ennél egyetlen darab modern vadászgép többe kerül, ráadásul Tajvan már korábban rendelt 14 milliárd dollár értékben katonai felszerelést az USA-tól.

A különbség, hogy ez a 80 millió dollár nem hitelre érkezett, hanem ezt Amerika csak úgy odaadta Tajvannak, ilyet pedig az ország eddig olyan területnek nem adott, amit az ENSZ nem ismert el. Márpedig Tajvan az ENSZ és sok másik ország, köztük az USA szerint sem létezik hivatalosan.

A műveletet Washington egy Külföldi Katonai Kiadások (FMF) néven működő program keretében bonyolította le, ezen program jóvoltából Ukrajna is már vagy négymilliárd dollárhoz jutott az orosz-ukrán háború kitörése óta, illetve így pénzelték korábban az amerikaiak Afganisztánt, Irakot, Egyiptomot és Izraelt is.

Az USa a nagy 1979-es diplomáciai váltását követően, amikortól kezdve normalizálta a kapcsolatait Kínával, csak annyi fegyvert adott el Tajvannak, hogy a sziget képes legyen megvédeni magát és arra is nagyon ügyeltek, hogy ez a fegyverbiznisz ne veszélyeztesse a kötelező körökön túl Washington és Peking üzleti kapcsolatát.

Ez a folyamat ugyanakkor az elmúlt évtized történéseinek fényében fenntarthatatlanná vált, úgyhogy a mostani döntésével az USA tett egy jól látható lépést az 1979 előtti állapotok felé. Tajvan támogatását ráadásul nem belpolitikai ellenszélben kell kicsikarnia a Biden-kormányzatnak, ahogyan az Izrael (itt a demokraták balszárnya elégedetlenkedik), vagy akár Ukrajna (itt a republikánusok trumpista jobbszárnya jelent gondot) esetében látható.

 

Megosztják a háborúk a nagy amerikai pártokat, a demokraták Izrael, a republikánusok Ukrajna támogatása miatt vitáznak

A kérdés azért izgalmas, mert a Biden-kormányzat azzal próbálja átvágni a gordiuszi csomót, hogy egy nagy törvénycsomagba pakolja össze az ukránoknak, illetve az Izraelnek szánt támogatásokat a tajvani segéllyel és az amerikai határvédelemre fordítandó forrásokkal, ami vagy átmegy a kongresszuson, vagy még a mostaninál is súlyosabb belpolitikai válságot okoz az országban.

A fegyverszállítás felpörgetését a közelmúltbéli tapasztalatok is indokolják, például a tajvaniak az ukránok példáján ismerték fel, hogy legalább 10-szer annyi Stinger légvédelmi rakétára van szükségük, mint amennyivel rendelkeznek, de nem csak ez az egyetlen terület, ahol a sziget nincs eléggé felkészülve egy kínai támadásra.

A problémák listája hosszú. A tajvani hadsereg több száz elöregedett harckocsival rendelkezik, de túl kevés modern, könnyű rakétarendszerrel. A hadsereg parancsnoki struktúráját, taktikáját és doktrínáját fél évszázada nem frissítették. Sok frontvonalbeli egység csak 60 százalékig van feltöltve. Tajvan képtelen hírszerzési, illetve elhárító műveletek végrehajtására a kínai szárazföldön, ahogyan a sorozási rendszere is működésképtelen.

Tajvan 2013-ban egy évről mindössze négy hónapra csökkentette a katonai szolgálatot, majd jövőre visszaállította azt 12 hónapra. De vannak ennél nagyobb kihívások is. A fiatal férfiak, akik végigcsinálják a kiképzést, tréfásan "nyári tábornak" nevezik azt.

„Nincs rendszeres kiképzés, hetente egyszer vagy kétszer kimegyünk a lőtérre és régi, 70-es évekből származó fegyvereket használunk” – mondta az egyik frissen kiképzett sorkatona.

Washingtonban pedig érzik, hogy Tajvan kezd kifutni az időből, ami a hadserege átalakítását és modernizálását illeti. Így az amerikaiak kezdték el átképezni a tajvani hadsereget.

Jelenleg Kína rendelkezik a világ legnagyobb haditengerészetével és a légiereje is lényegesen nagyobb, mint a szigeté. Egy szimuláció tavaly azt hozta ki, hogy Kína egy háborús helyzetben az első 96 órában megsemmisítené a tajvani haditengerészetet és légierőt. Amerikai nyomásra tehát a sziget elkezdett szárazföldi védelemre berendezkedni és erőddé alakítani magát. A hangsúly a szárazföldi csapatokra, a gyalogságra és a tüzérségre került át, ám itt megint felmerült a probléma, hogy egy kínai partraszállást egy olyan hadsereggel kellene visszaverni, ami láthatóan a 70-es években ragadt. Ez a közelmúltig nem sokakat zavart, ám Hszi Csin-ping felemelkedése és az ukrajnai háború tapasztalatai gyorsan megváltoztatták ezt a könnyelmű hozzáállást, ami egyébként nem csak Tajpejt, de Washingtont is jellemezte az elmúlt évtizedekben.

Az ukrajnai háborúnak ugyanakkor van egy másik, megfontolandó tanulsága, miszerint Tajvan egymagában képtelen lesz elrettenteni Kínát a támadástól, így a nemzetközi közösségnek kell eldöntenie, hogy mennyire számít neki a sziget.

Más kérdés, hogy Tajvan támogatását az USA nem verheti nagy dobra, mert a látványos jelenléte a szigeten a mostani politikai helyzetet csak eszkalálná, hiszen Kína egyre dühösebben reagál minden ilyen kísérletre, így ahogyan egy bennfentes fogalmazott: Csendben kell Tajvant állig felfegyvereznünk.