A PiS vezet, de ez még mindig nem lenne elég a többséghez.
A Választási Bizottság csak keddre ígér hivatalos végeredményt, de a helyzet vasárnap este óta változatlan: a legtöbb szavazatot (36,25%) a szavazatok 92%-ának összeszámlálása alapján is a most kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kapta.
Ez azonban csak 196 mandátumra elég a 460 fős szejmben, tehát a PiS még az együttműködés lehetőségét egyébként hevesen tagadó szélsőjobboldali Konföderációval (7,19%, 15 mandátum) együtt is messze elmarad a 231 fős többségtől. A demokratikus ellenzék három, egyenként is több pártot összefogó tömörülése viszont összesen a szavazók 52,76%-ának támogatását kapta meg, ami 249 képviselői helyet jelent. Ennek alapján végül a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, a többiek által is támogatott Donald Tusk kerülhet az új kormány élére akkor is, ha a köztársasági elnök előbb a PiS képviselőjét kéri fel kormányalakításra.
Ryszard Terlecki, a PiS frakcióvezetője és egyben a szejm alelnöke – náluk e két tisztség összefér – arról nyilatkozott, hogy nehéz koalíciós tárgyalásokra számít, de ez inkább az utóvédharc jele. Valószínűtlennek látszik ugyanis, hogy a mostani kormánypárt meg tudná bontani az ellenzék egységét, bár próbálkozik.
A lengyel kormánypárt keresi, hogyan maradhatna hatalmon
80 százalékos feldolgozottságnál apad a PiS előnye, de még mindig vezet, ez azonban nem lesz elég a kormányzó többség megszerzéséhez.
A szavazatszámlálás egyébként azért megy lassan, mert egyrészt néhány nagyvárosi szavazókörre kell várni, másrészt a világ 91 országának 417 lengyel konzulátusán leadott mintegy 600 000 szavazatra. A külföldön élő lengyel állampolgárok óriási aktivitást mutattak. Náluk egyébként nem a lengyelországi lakóhelyükön induló jelöltekre szavaznak a külföldön tartózkodók, hanem Varsó belvárosi választókörzetében számítják be a voksaikat.
Eddigi tudósításaink nem szóltak a kétkamarás parlament felsőházáról, a szenátusról, amelynek nincs nagy hatásköre, de a törvényhozást gyorsítani vagy lassítani tudja. Ott nincsenek listák, száz egyéni kerületben szavaznak a polgárok, és az együttműködésre készülő ellenzéki pártok egyeztettek, mindenütt egy közös jelöltjük állt szemben a PiS jelöltjével. A szenátusban már 2019 óta az ellenzék volt hajszálnyi többségben, és az előrejelzések alapján azt reméli, hogy ezt a többséget növelni tudta, de itt még nincsenek eredmények.