Világ hvg.hu 2023. július. 22. 16:21

Medve tépett szét egy férfit Hargita megye tanácselnöke szerint

A Bögöz mellett történt esetet Borboly Csaba szerint titkolták a hatóságok.

Emberi maradványokat találtak Romániában, Bögöz község közelében, ezért emberölés gyanújával indítottak bűnügyi vizsgálatot – közölte a román rendőrség.

A Maszol.ro azt írja, hogy Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint medve támadhatott egy 37 éves férfire, a történteket pedig megpróbálhatták eltussolni.

Borboly Csaba azt nyilatkozta, hogy a férfi a helyiek szerint két hete tűnt el, a testrészei pedig különböző helyekről kerültek elő.

Úgy tűnik, hogy medvetámadás történt, és a fő problémám az, hogy az ügyben nyomozó hatóságok nem beszéltek senkivel és a környékbeli vadásztársasággal sem. Az a medve már napok óta szabadlábon van, amelyik megölte azt a 37 éves fiatalembert, Székelydobóban, Bögöz községben

– idézi a tanácselnököt a Maszol.ro. Borboly azt állítja, felvette a kapcsolatot a környezetvédelmi miniszterrel, szerinte ugyanis, ha valóban medvetámadásról van szó, akkor azonnal el kellene távolítani ezt a ragadozót. Ezenkívül az illetékes vadásztársaságot is arra sürgette: „kérjék a kilövési engedélyt a veszélyes egyedre.”

(Kapcsolt képünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?