Világ hvg.hu/MTI 2023. április. 10. 14:28

Lukasenka garanciát kért az oroszoktól, hogy saját területükként védenék meg Belaruszt

Az orosz védelmi miniszterrel tárgyalt a fehérorosz elnök, és biztonsági garanciákat kért tőle.

Minszknek garanciákra van szüksége Moszkvától arra, hogy Oroszország „saját területeként” védelmezi meg Fehéroroszországot abban az esetben, ha külső támadás érné - jelentette ki Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető, miután Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel tárgyalt.

Lukasenka elmondta, hogy az ügyet korábban már Vlagyimir Putyin orosz elnöknél is felvetette, aki egyetértett vele, és úgy nyilatkozott az ügyben, hogy e garanciákra valóban szükség van, és formálisan is rögzíteni kell azokat.

Fehéroroszországban állandó jelleggel állomásoznak orosz csapatok, az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta pedig Minszk és Moszkva több közös hadgyakorlatot folytatott.

Fehéroroszország nem vesz részt közvetlenül az ukrajnai háborúban, de egy éve Moszkva rendelkezésére bocsátotta a területét az első, Kijevet célzó, sikertelen támadáshoz. Lukasenka február közepén kijelentette, hogy nem lép háborúba Ukrajna ellen, csak ha Ukrajna megtámadja Fehéroroszországot - ukrán részről eddig fel sem merült egy ilyen támadás lehetősége. Bár Minszk mindig is tagadta, hogy Fehéroroszország esetleg csatlakozna az orosz erők ukrajnai hadműveleteihez, a fehérorosz kormány többször leszögezte, hogy bármely fehérorosz területet érő támadás esetén azonnal reagál.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.