Így egy órával korábban fejezhetik be a napi böjtölést.
Egy hónappal elhalasztották az óraátállítást Libanonban, így a közel-keleti országban a nyári időszámítás csak a ramadán végén kezdődik – írja a BBC. Mindezt Najib Mikati ügyvivő miniszterelnök jelentette be, csakhogy az országban élő keresztények átállították óráikat – és az ő példájukat követte sok vállalkozás is az országban.
A vita nem új keletű: Libanonban a keresztények és a muszlimok között polgárháború is volt, így a társadalomban van egy komoly törés vallási alapon. Najib Mikati az iszlám szunnita irányvonalát követi, abban, hogy elhalasztja az óraátállítást, a BBC szerint politikai hasznot lát, mivel így tudja növelni népszerűségét a ramadán, vagyis a muszlim böjt időszaka alatt is. Azzal, hogy az időszámítás marad a téli rendben, a muzulmánoknak nem kell este hét óráig böjtölniük, hiszen már napnyugtakor, a téli időszámítás szerint délután hat órakor megtörhetik a böjtöt.
A Middle East Airlines törekszik a kompromisszumra: óráikat a téli időszámításhoz igazítják, de a repülési időket igyekeznek úgy hangolni, hogy ne zavarják meg a nemzetközi menetrendeket.