Világ MTI/hvg.hu 2022. november. 30. 16:22

Törökország további terrorellenes lépéseket akar látni Svédországtól és Finnországtól NATO-tagságuk érdekében

A NATO-tag Törökország korábban azért vétózta meg Svédország és Finnország csatlakozását a szövetséghez, mert szerinte Stockholm és Helsinki a török vezetés által terroristának tartott csoportokat támogat.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter (képünkön) szerdán Bukarestben azt mondta, hogy Törökország további konkrét lépéseket akar látni Svédországtól és Finnországtól a terrorizmus elleni harc terén NATO-csatlakozásuk érdekében.

Cavusoglu a NATO külügyminiszteri találkozója keretében kedden egyeztetett svéd és finn hivatali kollégájával. Mint szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: arra hívta fel tárgyalópartnerei figyelmét, hogy a bűnözők kiadatását, a terroristák vagyonának befagyasztását, az országban folytatott terrorista tevékenységek beszüntetését illetően Ankara még nem látott konkrét lépést.

A török diplomácia vezetője elismeréssel nyilatkozott az új svéd kormányról. A stockholmi vezetés az előzőhöz képest „eltökéltebb és őszintébb” a terrorizmus elleni harc tekintetében – mutatott rá.

„A törvényeken változtattak, alkotmányt módosítottak, ez mind pozitív lépés, de látnunk kell ezek végrehajtását” – fogalmazott.

A NATO-tag Törökország korábban azért vétózta meg Svédország és Finnország csatlakozását a szövetséghez, mert szerinte Stockholm és Helsinki a török vezetés által terroristának tartott csoportokat támogat. Egyebek között a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökországban, és amelynek határon túli tevékenységeire is súlyos nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint Ankara.

Ulf Kristersson svéd kormányfő november eleji ankarai látogatása alkalmával kijelentette: Svédország be fogja tartani Törökországnak tett összes vállalását a NATO-csatlakozás érdekében.

Nem Törökország az egyetlen NATO-tagállam, amelyik még nem ratifikálta a két skandináv állam csatlakozását, Magyarország törvényhozása is még adós ezzel a lépéssel. Ráadásul a magyar kormány nem is fogalmazott meg a törökéhez hasonló konkrét feltételeket a két országgal szemben, sőt, igazából valódi okot sem szolgáltatott a halogatásra, motivációit csupán találgatni lehet. A magyar kormány egyébként már többször megígérte, hogy hamarosan szavaznak a finnek és a svédek kérelméről, de az időpont folyamatosan hátrébb csúszott. Míg Gulyás Gergely korábban már az Országgyűlés decemberi ülését említette, Orbán Viktor a múlt heti V4-es csúcson már a 2023-as időpontról beszélt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.