Világ MTI 2022. október. 30. 20:32

Tízezrek tüntettek Ukrajna mellett Csehországban

A szervezők szerint akár százezren is lehettek a demonstrálók.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A „Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!” jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte.

„Eljött az ideje, hogy kinyilvánítsuk szolidaritásunkat Ukrajnával. Meg kell mutatnunk, hogy a harminc éve kiharcolt demokratikus értékeinket nem hagyjuk elvenni, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni!” – mutatott rá Hana Trestíková cseh filmrendező, a tüntetés egyik szónoka.

Visszatérhetnek-e valaha a Visegrádi Négyek a nemzetközi politika színpadára?

A nagygyűlésen, amelynek résztvevőihez videóüzenetben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is szólt, több cseh politikus és ismert közéleti személyiség is részt vett. Megjelent mások között Milos Vystrcil, a parlamenti felsőház, a szenátus elnöke.

Oroszország ma már nem az ukrán hadsereg, hanem a civil ukrán társadalom ellen harcol – mutatott rá az ukrán first lady. Bár az energetikai szektor elleni orosz támadások növelik a civil lakosság szenvedését, az ukránokat ezzel sem fogják megtörni – hangsúlyozta Zelenszka.

Több felszólaló élesen bírálta a cseh kormány és az Európai Unió elleni pénteki prágai megmozdulást, amelyen Prága és Brüsszel Ukrajnát támogató politikáját támadták. A pénteki tüntetés, amelyet szintén cseh civilek szerveztek, szerintük ellentétes volt Csehország érdekeivel, Oroszország érdekeit szolgálta, és azok vettek rajta részt, akik bedőltek az orosz dezinformációs kampánynak. A Seznam.cz hírportál szerint a vasárnapi megmozdulás egyfajta ellentüntetés volt a pénteki rendezvénnyel szemben.

Hana Strasáková, a Millió pillanat a demokráciáért szóvivője kijelentette: támogatni kell a Petr Fiala vezette mostani jobbközép kormányt, amely szerinte demokratikus, és a nehéz helyzetben is párbeszédét folytat a cseh társadalommal. A mozgalom a korábbi években több tüntetést is szervezett az Andrej Babis vezette balközép kormány ellen. „Itt az ideje, hogy megszabaduljunk félelmeinktől. Megteszem én is, és nyilvánosan bejelentem, hogy én is a LBMT-közösséghez tartozom” – jelentette be Strasáková.

A vasárnapi prágai tüntetés résztvevőit, akik fejei felett sok cseh, ukrán, európai uniós és amerikai zászló lengett, a szervezők több mint százezerre becsülték, a rendőrségi közlemény több tízezer emberről beszélt.

Hullazsákba varrt Putyint ábrázoló zászló lóg a cseh belügyminisztérium falán

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.