Világ hvg.hu 2022. szeptember. 22. 15:50

Medvegyev: A népszavazás után Oroszországhoz csatoljuk a Donbaszt, és atomfegyverrel is megvédhetjük

A korábbi orosz miniszterelnök annak látszatára sem ügyelt, hogy valódinak tűnjön a népszavazás, és nukleáris világháborúval fenyegetőzött.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Mindössze néhány mondatos közleményt adott ki a Telegramon Dmitrij Medvegyev korábbi orosz miniszterelnök és elnök, de már ebben annyi súlyos állítást fogalmazott meg, amihez másnak több év is kevés lenne: beszélt nukleáris háborúról, Európa és Amerika elleni támadásról és gyakorlatilag beismerte a közelgő ukrajnai „népszavazások” elcsalását is, amelyek arról szólnak, „akarják-e” a helyi lakosok, hogy az orosz hadsereg által elfoglalt területeket Oroszországhoz csatolják.

A The Guardian által is idézett közlemény a következő:

„Megtartjuk a népszavazást, a Donbasz és más területek pedig Oroszország részei lesznek. Az így csatlakozó területek védelmét jelentősen megerősíti az orosz hadsereg. Oroszország nemcsak mozgósítást jelentett, de azt is, hogy minden orosz fegyver, ideértve a stratégiai nukleáris fegyvereket is, felhasználható e védelem érdekében.

Így aztán nincs szükségünk arra, hogy néhány, tábornokok ruhájába bújt, nyugdíjas idióta a NATO által a Krímre mért csapásokkal fenyegetőzzön. A hiperszonikus fegyverek garantáltan gyorsabban érik el az európai és amerikai célpontokat.

A nyugati társadalmaknak és általában a NATO-tagállamoknak meg kell érteniük, hogy Oroszország a saját útját járja. Nincs visszaút.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.